HARC

Megrázó részletek a kórházból: ez vár most a budapesti házomlásban megsérült táncosra

KKP

Létrehozva: 2022.06.29.

Módosítva: 2022.06.29.

Élet és halál között lebeg az a táncművész, akire két nappal ezelőtt a budapesti Jókai utcában ráomlott egy lakóház épületrésze. Niki, az Operettszínház művésze súlyos koponya- és gerincsérülést szenvedett. A balesetet a kedvese, Benjamin is végignézte. A teátruma tegnap imaláncot indított fiatal lány felépüléséért. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek.

Gépekre kötve fekszik a kórházi betegágyán az a Nikolett, aki a Jókai utcában a párja jelenlétében súlyos balesetet szenvedett. Benjaminnal együtt dolgozik az Operettszínház tánckarában, és éppen a munkahelyükre siettek a budapesti Jókai utcán keresztül, amikor meglátták, hogy egy lakóház homlokzati elemei, illetve az erkélyek kőkorlátjai a dominóelvet követő módon zuhanni kezdenek. Pillanatokkal később a férfi hatalmas robajt hallott, és percekig hiába kereste a barátnőjét. Szólítgatta, de válasz nem érkezett. A nagy porfelhőtől egy ideig semmit sem látott, aztán a törmelékek között megpillantotta Nikit. Tudta, hogy ha súlyos sérülthöz szakszerűtlenül ér valaki, azzal csak még nagyobb bajt okoz, azonnal a segélyhívószámot tárcsázta, és élete addigi legpokolibb perceit átélve megvárta a mentők érkezését. Nikolettet kórházba szállították.


 

Válságos állapotban van Nikolett

Küzdenek az orvosok a táncosért

A Bors megbízható forrásból megtudta: Niki súlyos koponyasérülést szenvedett, és erősen károsodott a gerince is. Az orvosok szinte minden fontosabb lépés előtt konzíliumot tartanak, hogy minél jobb esélyekkel kezeljék a táncművészt.

Az orvosi csapat döntése értelmében először Niki koponyáján végezték el a szükséges beavatkozásokat, a gerincműtétre csak előbbi eredményessége esetén kerülhet sor. Jelenleg sajnos élet és halál között lebeg, de reménykedünk a mielőbbi felépülésében– fogalmazott a pár névtelenséget kérő jó barátja.

Az Operettszínház művészbejárójánál tegnap díszletmunkásokkal találkoztunk. Mindannyian ismerik a kedves, mindig mosolygós lányt. Szűkszavúan beszéltek is érzéseikről.

Mindannyiunkat megráztak a történtek. A tánckar tagjaival most nem tudnak beszélni, mert éppen próbálnak – mondták.


 

Kiss B. Attila arra kér mindenkit, imádkozzanak gyönyörű balerinájuk felépüléséért

Imádkoznak Nikolettért

Apáti Bence, az operettszínház balettigazgatója a Karc FM Paláver című műsorában tegnap délután megszólalt Nikivel kapcsolatban.

– Egy táncosunk nagyon súlyosan megsérült, jelenleg is intenzív osztályon ápolják. Kérek mindenkit, hogy mondjon el egy imát a balerinánkért. Számos főszerepben láthatták, többek között a Diótörőben – fogalmazott.

A táncművész teátruma most mindenkit arra kér, csatlakozzon egy nemes kezdeményezésükhöz. „A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kérésére délután imaláncot indít a Mária Rádióban, amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkozunk kollégánk, fiatal táncművészünk gyógyulásáért. Kérjük, és köszönjük szépen kedves nézőink csatlakozását az imalánchoz!” 


 

Budapest VI. kerület, Jókai utca épületomlás, leomlott tető, Ripost videó
Egyelőre minden lakónak el kellett hagynia az épületet, még nem tudják, mikor költözhetnek vissza
Fotó: Bors

Legkorábban pénteken költözhetnek vissza a lakók

A Bors tegnap a Jókai utcai épületnél találkozott annak néhány lakójával. Elmondták, hogy a legjobb esetben pénteken költözhetnek vissza, addig meg sem közelíthetik az otthonukat. Az utcarészt a rendőrség kordonnal zárta le. A négyszintes lakóházban néhány hete tűz ütött ki, akkor a tűzoltók megfékezték a lángokat, és nem sokkal később mindenki hazamehetett. Az újabb szerencsétlenség előzménye, hogy éppen egy ötödik emeletet építettek a patinás épületre. A Bors elérte a kivitelező cég, a Pillér-Lakás Kft. ügyvezetőjét.

– Jelenleg vizsgálatok zajlanak a baleset körülményeit illetően. Nem érezzük magunkat felelősnek, mert mindent az előírásoknak megfelelően végeztünk. Természetesen értesültünk a fiatal művésznő sérüléséről is, minden segítséget megadunk neki. A cégünk rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással, ami nemcsak az épületkárokra, illetve a lakóház előtt álló, a szerencsétlenségben összetört autókra terjed ki, hanem a balerina gyógykezelésére is. Elmondhatatlanul nagy szerencse, hogy a balesetnek egyelőre nincs halálos áldozata – mondta a cégvezető, aki kérte, ne írjuk le a nevét. 

 

Évekig tarthat a kártalanítás A budapesti Jókai utcai házomlás következtében ötven méteres szakaszon több tonnányi törmelék öt parkoló autót károsított meg. Pataky Csaba közlekedési és biztosítási szakjogász szerint hónapokig, de akár évekig is elhúzódhat a kártalanítás. – Azok a legszerencsésebbek, akik CASCO biztosítással rendelkeznek, ugyanis mindenféle gépkocsiban tett kárt kifizetnek. Miután kiderül ki hibázott, akkor az adott biztosító mentesíti a megkárosodott gépjármű tulajdonosát a CASCO hátránya alól, tehát ők utólag visszakapják az önrészüket – fogalmazott a Borsnak a szakember, aki hozzátette: bárhogy is történt az eset, a károsultak polgári peres úton tudják érvényesíteni a kártérítést. – Maga a pereskedés hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat – zárta Pataky Csaba.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302109
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135953_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302109
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte