Tragédia

Botrány a kórházban: kidobták egy koraszülött kislány holttestét

Létrehozva: 2022.07.02.

Egy pár beperelte a kórházat, miután kéthetes kislányuk holtteste eltűnt.

Forrás: Pexels

Boston egyik legtekintélyesebb kórházát perelte be egy pár Massachusetts-ből, miután elhunyt kislányuk holttestének nyoma veszett. Alana Ross és Daniel McCarthy hatalmas lelki fájdalmakon mentek keresztül az őket ért tragédia miatt. Elég traumát okozott nekik az, hogy elveszítették kislányukat, de amikor megtudták, hogy a gyermek teste eltűnt, olyan érzés volt, mintha újraélnék a csecsemő halálával járó gyötrelmeket.

McCarthy és Ross évek óta boldog párkapcsolatban éltek, és majd kicsattantak a boldogságtól, amikor megtudták, hogy hosszas próbálkozás után végre kisbabájuk lesz. A baba koraszülöttként jött a világra, és azonnal az intenzív osztályra szállították. Az aggódó szülők éjszakákon át virrasztottak mellette, sőt, meg is keresztelték, mielőtt örökre elaludt az anyja karjaiban.

A bepólyázott holttestet a hullaházba szállították volna, hogy adjanak néhány napot a gyászoló szülőknek a temetés megszervezésére, azonban egy kórházi alkalmazott órásit hibázott. Állítólag senkinek sem tűnt fel, hogy hiányzik a holttest, egészen addig a pillanatig, amíg a temetkezési vállalat egyik képviselője meg nem érkezett a kislányért – írja a Boston 25 News oldala.

A szülők azonnal jelentették a rendőrségen az esetet, ahol neki is kezdtek a nyomozásnak. A videofelvételek megnézése és az alkalmazottak meghallgatása után arra jutottak, hogy az újszülött valószínűleg a szemétben kötött ki.A rendőrök a szemétszállító cég dolgozóinak segítségével átkutatták az orvosi hulladékhegyet, ahol több emberi maradványra is bukkantak, ám a kislányt nem találták meg.

A család hithű katolikus, ezért szerettek volna egy igazi temetés keretein belül utolsó búcsút venni elsőszülött gyermeküktől, viszont erre nem volt lehetőségük. Végül képeket, a kislány ujjlenyomatát és egy kis kötött sapkát rejtő dobozt temettek el. 

A szörnyű eset még 2020 augusztusában történt, ám csak most, a periratok benyújtása után került nyilvánosságra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140159_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483017
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze