Család

Gyógyszertől vakult meg a magyar műsorvezető édesapja, súlyos dologgal álltak elő az orvosok

Létrehozva: 2022.08.16.

Egy Ausztriából beszerzett gyógyszer okozta a problémát.

Forrás: YouTube

Mindössze három éves volt Jáksó László édesapja, amikor megvakult. A korábbi rádiós erről a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában beszélt.

Egy gyógyszer probléma miatt, de ez nem derült ki, mert ő '23-ban született, ergo '26-ról beszélünk az orvostudomány akkori állása szerint. Angolkór szerű valamiben szenvedett, a szülei szereztek Ausztriából valami gyógyszert, amit be is adtak neki. Mérnök volt az édesapja, az én nagyapám, egészen biztos, hogy ő az adagolást nem szúrta el, pláne nem a saját gyerekével. Mindazonáltal az orvosok állították, hogy de!

emlékezett vissza a korábbi rádiós, aki azóta több szemorvossal is beszélt, és azt mondták neki, valószínűleg a szem belső nyomását fokozhatta a gyógyszer, és ezt nem vették észre.

A műsorban Palik László rákérdezett arra, jelentette-e bármi speciálisat Jáksó László gyermekkorában az, hogy édesapja vak volt.

Én csak így voltam gyerek, máshoz nem tudok viszonyítani. Az ember vezeti a saját édesapját az utcát, de azt hittem, hogy mindenki más is

– fogalmazott az egykori rádiós műsorvezető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139046_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: egy budapesti plázában adták át a kenőpénzeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417010
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132627_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: ennek a jegynek az életében véget ér a bánat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139307_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Európa ma a szabadság és elnyomás határ-mezsgyéjén egyensúlyoz + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139649_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hivatalos: kutyapárti kihívót kapott Niedermüller Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417010
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417010
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417010
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/E7P-DYVOSTgRGzq39bCWVOAQBgySnOtTablv2e-tQto/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2MzIwMWI4ZGI5OTQ1MWU4ZTliNWYyNGQzY2FmMWI3.jpg
KIHÍVÁS

Bodrogi Enikő: A nagyszüleim nagyon magasra tették a lécet

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”