Robbanás

Ijedtükben utcára rohantak az emberek, hatalmas robbanás rázta meg a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyét

Létrehozva: 2022.10.02.

A robbanás Split belvárosában történt, egy étteremben. Úgy tudni, halálos áldozata nincs a balesetnek, azonban több külföldi turista és az étterem szakácsa megsérültek.

Forrás: Unsplash

A messzire elhallatszó, iszonyatos robbanás a horvátországi Split belvárosában, a Zágráb utcában történt szombat délután, méghozzá egy gyorsétterem előtt, ahol helyiek és turisták is vegyesen ácsorogtak - közölte a Szabad Magyar Szó. 

Fotó: Dalmacija Danas

A detonációtól nem csak a gyorsétterem, hanem a környező épületek is megrongálódtak, a helyszínt pedig azonnal elárasztották a katasztrófavédők és a mentősök is, 

ugyanis a robbanásban a horvát lapok szerint többen is megsérültek, köztük az étterem egyik szakácsnője, akit információk szerint súlyos égési sérülésekkel kellett azonnal kórházba szállítani.

Úgy tudni, hogy rajta kívül az étterem előtt ácsorgó külföldi turisták sérültek meg, ők azonban könnyebben, pár embert a helyszínen is elláttak, de Dalmacia Danas szerint két, bent várakozó külföldit is kórházba szállítottak, de a büfével szemben lévő gimnáziumban senki nem sebesült meg. 

A helyieket teljesen sokkolta a robbanás, amit a lap szerint még Split másik felében is lehetett hallani, ahogyan Bojan Ivosevic is, a város alpolgármestere is a detonációra riadt fel, és azonnal a helyszínre sietett.

Egy helyi idős nő a lapnak elmondta, hogy hatalmas szerencse, hogy a megszokottnál jóval kevesebben lézengtek az utcán:

- Szerencse, hogy akkor nem volt sok járókelő, mert általában rengetek a diák és a gyalogos, én magam is alig fél órával a történtek előtt mentem el ott 

- mesélte.

Egy közeli üzlet tulajdonosa is azt mondta, hogy amellett, hogy az üzlete is károsodott, ő maga is hallotta a robajt, azonban ő most csak a sérültért imádkozik:

- Az ablakok megrepedtek, a mennyezet pedig beszakadt, de ez most lényegtelen, én csak azért imádkozom, hogy a sérülttel minden rendben legyen

 - szögezte le a lapnak a tulaj. 

Egyelőre ugyan nem tudni pontosan, mi okozta a robbanást, de a lap és a helyi hatóságok elsődleges információi szerint vélhetően egy gázpalack robbant fel az étteremben.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül