Fenyegetés

Az elhunyt Paudits Béla családja megfenyegette Lajsz Andrást

Létrehozva: 2022.10.06.

Lajsz András állítja, félbűnöző stílusban hívta fel őt telefonon elhunyt barátjának, Paudits Bélának az egyik családtagja.

Nincs lelkiismeretfurdalása Lajsz Andrásnak barátja, Paudits Béla halála miatt. Állítja, ő akkor is kiállt mellette, amikor már megvolt a temetés. A bartender a Felfelé zuhanás című műsorban beszélt arról, hogy a Jászai Mari-díjas színésznek nem volt temetése Budapesten, csak egy megemlékezést tartottak a fővárosban.

 

A temetésre nem is tudtam, hogy mikor és hol fog sor kerülni. Azt is csak hallottam valakitől, hogy az édesanyja mellé lett eltemetve Ozorán. Aztán még párszor az egyik újságban nyilatkoztam erről az egész dologról, és utána fölhívott engem az egyik családtagja. Még meg is fenyegettek, hogy „Jó lesz, ha most már lepattansz a Béláról”.

 

Én nem vagyok egy félős ember, de ez egy nagyon szomorú dolog, hogy egy hozzátartozójáról, ismerőséről valaki próbál az élete után jót mondani róla. Mert azt szokták ugye mondani, hogy halottról vagy jót, vagy semmit” – mondta Lajsz András.

Hozzátette, a telefonálónak az volt a problémája, hogy nyilatkozott Paudits Béláról. Lajsz András úgy fogalmazott, félbűnöző, csibész stílusban hívták föl.

Mondtam neki, hogy én most ezzel hagy ne foglalkozzak, hogy te mit mondasz. Meg valami olyasmit mondtam, hogy annyira nem vagyok félős, hogy megijedjek bárkitől. Mondom én akkor most inkább le is teszem, és akkor kinyomtam a telefont.

Lajsz András azt is elmesélte, hogy akkoriban megkereste Paudits Béla lányát, aki a vőlegényével együtt bement hozzá az üzletbe. A bartender magából indult ki, mert ha vele valami történne, akkor a gyermekei biztos borzasztó fájdalmasan élnék meg.

 

Hát rajtuk nem láttam, hogy annyira fájdalmasan érintette őket. Akkor is erről volt szó, hogy ne nagyon folyjak bele, mert családi ügy. De ez nem családi ügy, Béla egy ünnepelt sztár volt a maga idejében

 

– mondta Lajsz András

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520819
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”