Szexi

Ennél meztelenebb már nem is lehetne a dögös drukkerlány

Létrehozva: 2022.12.01.

Imádja a focit, rajongói pedig őt imádják: így míg a dögös drukkerlány a tévéképernyőre tapad a vébé alatt, addig követői az ő oldalain gyönyörködnek szexibbnél szexibb posztjaiban.

Maria Limant sok névvel illették már. Egyesek Oroszország szexszimbólumának, mások a világ legdögösebb drukkerlányának hívják. Aligha tévednek egyik név használói is.

A bombázóra 2018-ban figyelt fel a világ: ekkor még hazájának és az orosz válogatottnak drukkolt a vébén, egy évvel később azonban Londonba költözött. Alighanem itt derült ki róla: nem csak hazaszeretetből támogatta országa focistáit, de alapból imádja a labdarúgást. Angliába érve nagy Chelsea-drukker lett – miközben persze továbbra is nagy gondot fordított arra, hogy erotikus modellként a lehető legtöbbet mutasson nem csak fociszeretetéből, de testéből is rajongóinak.

Az OnlyFans-en is vetkőző Liman egyébként mostanában nincs épp jó véleménnyel országa vezetőjéről. Tavasszal arra kérte Putyint, vessen véget Ukrajna inváziójának, könyörgése azonban süket fülekre talált. Akkor úgy fogalmazott: nagyon szeretné, ha büszke lehetne arra, hogy orosznak született.

Liman egyébként előszeretettel válik meg ruháitól, akár az összestől is, mint azt tette ezen fotó kedvéért:

 

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/Lu9IUm-I3cnLqjc5KGD1Jlry7olf0h8esqDNDFB7MrI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlNjg4OTRhMTQ3YTRlNzliZTdhNmIwMDAwZGM4YmVj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Féláron vetkőzik a drukkerlány, ha csapata nyer a vébén – ízelítőt adott a bombázó

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt