Betegség

Felfoghatatlan: két hónap alatt legyőzte a gyilkos kór a 27 éves nőt

P. Flóra

Létrehozva: 2022.12.09.

Éppen egy barátjuk esküvőjén voltak, amikor az orvos felhívta a szörnyű hírrel.

Összetörten emlékezett meg szerelméről Aidan Solan. Alex Halley párjával éppen egy barátjuk esküvőjén volt, amikor csörgött a nő telefonja. Az orvosa hívta, aki lesújtó hírt közölt a 27 éves nővel. Egy ideje már fájlalta a hasát, de mivel akkoriban hagyta el a fogamzásgátló tablettát, úgy gondolták, csak ez okozhatja a panaszait és majd helyre áll a szervezete, később pedig azt hitte Alex, hogy egy cisztája van, de nem aggódott, mert azokat lehet kezelni.

 

Mindig a legpozitívabb kimenetelre gondolt. De mindössze nyolc héttel a diagnózis felállítása után Alex meghalt, mindössze 27 éves volt.

"Amikor Alex megtudta, sírva fakadt. Én akkor még fel se fogtam. Két nappal később azonban megállíthatatlanul sírni kezdtem. Nem tudom, hogy pánikroham volt-e, vagy micsoda, de akkor tudatosodott bennem, hogy Alexnak méhnyakrákja van és ez mit is jelent" - emlékezett vissza Aidan. Mint mondja, a következő hetek összemosódnak a fejében, mert Alex ki-be járt a kórházba. Alexre napközben az édesanyja vigyázott, Aidan pedig rohant hozzá haza a munkából.

Alex terapeutaként dolgozott egy olyan iskolában, ahol testi fogyatékossággal élő és további érzékszervi szükségletekkel küzdő gyerekeket tanítottak, ami azt jelenti, hogy sokkal jobban megértette, hogy mi történik, mint Aidan.

A második hónap különösen nehéz volt, az orvosok különféle kezelésekkel próbálkoztak, hiába. Alex mindvégig rendkívül erős maradt, egészen addig, amíg el nem mondták nekik, hogy valószínűleg már csak egy hete van hátra az életéből.

"Csütörtökön végül azt mondták, itt az idő, búcsúzzak el tőle. Leültem hozzá a szobában és azt a dalt hallgattuk, amire az első táncunkat akartuk táncolni az esküvőnkön. Majd arról az álmáról beszélgettünk, hogy létrehoz egy akadálymentes játszóteret, ahol a fogyatékkal élő gyerekek is játszhatnak."

Másnap Aidan Covid-tesztje pozitív lett, így nem mehetett be Alexhez, csak telefonon beszélhettek. Alex felhívta, de zavarodottan beszélt a sok morfiumtól, de azt még elmondta szerelmének, mennyire hiányzik neki. Aidan azonnal hívta Alex édesanyját, hogy menjen be hozzá.

Néhány nappal a telefonhívás után Alex elhunyt. Aidan adománygyűjtésbe kezdett, hogy megvalósíthassa Alex álmát a játszótérről.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135836_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291610
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291610
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte