Összefogás

A Dancing with the Stars zsűritagja is segíti a Jókai házomlásban megsérült balerinát

J.Kurkstein

Létrehozva: 2022.12.09.

A hazai művészvilág első szóra megmozdult, amikor arra kérték őket, hogy vegyenek részt egy jótékonysági gálán, aminek bevételével a budapesti házomlás sérültjét, Tóth Nikolett táncművészt támogathatják. A kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy várhatóan folytatása is lesz, ugyanis túljelentkezés keletkezett a segíteni akarok között.

Hihetetlen összefogás valósult meg a hazai táncvilágban, ami Gallai Zsolt, az Operett Színház táncművésze ötlete nyomán jött létre. A balett táncos úgy gondolta, hogy pályatársát, a Jókai utcai házomlásban súlyosan megsérült Tóth Nikolettet egy jótékonysági gálával kellene támogatni. 

A Szegedi Kortárs Balett művészei is felléptek a jótékonysági gálán Fotó: Mahunka Balazs, Budapesti Oprettszínház FB

Nem számítottunk rá, hogy az ország valamennyi pontjáról jelzik majd művészek és társulatok, hogy szívesen az ügy mellé állnak, de a rendezvény ötletének híre futótűzként terjedt a szakmán belül, ennek következtében olyan jelentkezők is akadtak, akiket már nem is tudtunk beilleszteni a programba

 – mesélte Zsolt, és megjegyezte, hogy indokolt lenne egy másik alkalommal is teret adni a segíteni szándékozó művészeknek

A gála ötletgazdája, Gallai Zsolt Fotó: Nagy Zoltán

Arról, hogy milyen erőket sikerült megmozdítani, és, hogy vált egy lélegző egységgé a magyar táncvilág, Juronics Tamás, Kossuth-díjas táncművész és koreográfus – akit sokan ismerhetnek a Dancing with the Star zsűrijéből – is elmondta a véleményét a Borsnak. 

Nem volt kérdés már a legelején, amikor hallottuk ennek a gálának az ötletét, akkor azonnal megfogalmazódott bennünk, hogy egyértelműen itt a helyünk. Szinte kötelességünknek éreztük. Rendkívül megérintett minket Niki története.

Szerintem fantasztikus ez az összefogás, ami a táncszakmában kialakult – fogalmazott a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, aki arról beszélt a lapunknak, hogy évközben a táncosok, akár csak a civilek, teszik a dolgukat szerte az országban, mindenki a maga közegében, de amikor közös ügyekről van szó nagyon is összetartó ez a társaság. 

Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője Fotó: Nagy Zoltán

Sem én, sem a társulatunkból senki nem ismeri Nikit, színpadon sem láttam, de az az életsors, ami az övé egy tánc, egy előadóművészé, ami találkozik a mi életünkkel, így könnyebben tudunk azonosulni tudunk vele

fejtette ki a Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, aki szerint elképzelhetetlen, felfoghatatlan, hogy mit érezhet a kerekesszékbe kerülő kolleginájuk, aki iránt empátiával viseltetnek. 

Fotó: Mahunka Balazs / Budapesti Operettszínház FB

Lenyűgöző, ahogy ezt a tragédiát kezeli Niki és a párja és sokaknak adhat erőt az a pozitív üzenet, amit ők közvetítenek. Az az életerő és energia minket is feltölt, ami belőlük árad

zárta gondolatait a művészeti vezető.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot