Dráma

Ajándékba kapta a lakást, majd utcára tette benne élő édesanyját a hálátlan fiú

Létrehozva: 2023.02.05.

Fia kitette a lakásából, így nincs hol laknia Nádasdy Zsókának, aki hol szállókban, hol barátoknál húzza meg magát. A jogászok szerint fia, Norbert kötelesrésszel tartozik neki, de egyelőre nem mutatott hajlandóságot, hogy kifizesse.

Drámai napokat él át egy kőbányai asszony. Hiába lakhatna egy kőbányai lakásban egy budapesti asszony, a fia végrehajtó segítségével kipakoltatta őt az ingatlanból. 

Zsóka az új ajtót mutatja. Fotó: Bors

Nádasdy Zsóka nem csupán élete legnagyobb csalódását kénytelen feldolgozni, fedelet is kell keresnie a feje fölé. Jelenleg csak a barátainak köszönheti, hogy van hol aludnia.

 Nádasdy Zsóka Zsókának már nincs kulcsa a lakáshoz

- Az anyukám tavaly februárban meghalt, és utána derült ki számomra, hogy nyolc évvel ezelőtt ajándékozási szerződéssel a balatoni telket, és ezt a szövetkezeti öröklakást ráíratta a fiamra – mondta munkatársunknak az asszony. 

Zsóka méltatlannak tartja, hogy miután egyedül felnevelte egyetlen gyermekét, a fiú az utcára tette őt.

- 12 évig az anyukámmal éltem. Norbert soha nem lakott itt, most is üres a lakás – fortyant fel Zsóka, miközben azt is megmutatta, hogy a gyermeke új ajtót tetetett fel az ingatlanra. A közgazdasági végzettséggel rendelkező asszony nem szeretne pereskedni a fiával, de lehet, hogy kénytelen lesz.

- Azt javasolták az ügyvédek, hogy ki ne menjek a lakásból, mert kötelesrésszel tartozik. Ezért nem is mentem ki, nem is tudtam volna hova menni. Nincs senkim, az anyukám volt az utolsó, aki elment. Zárat cseréltettem, és visszamentem a lakásba. Egy hét múlva jött, és a nője kihívta a rendőrséget. Ekkor volt ez nagyon durva, engem bezártak valami külön helyre, míg ő visszatért és újra zárat cseréltetett – mesélte Zsóka. Az anya mélyen csalódott. A történtek ellenére szereti fiát, de úgy véli, durva, amit tett vele.

Zsóka nem akar a fiával pereskedni.

- Cipő nem volt a lábamon. Az ismerősök hoztak. A ruháim most is bent vannak a lakásban. Azt mondta, költözzem albérletbe, miközben ő tartozik egy rakás pénzzel. Az ügyvédek azt mondták, ha nem tud fizetni, létezik a természetbeni juttatás. Vagyis lelakhatom – fejezte be az anya.
Zsóka hiába próbálja felvenni a kapcsolatot gyermekével, semmilyen fórumon sem éri el. Norbert az anyja információi szerint Luxemburgba költözött, a kőbányai ingatlan hosszú ideje üresen áll. Berényi András ügyvéd szerint Zsókának egyértelműen igaza van.

- Az ajándékozási szerződés a megkötése után alapos okkal megtámadható.

 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694115
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten