Drog

Kiderültek a drogügy részletei: Árpa Attila „forgatókönyvnek” becézte a kokaint

Zs.

Létrehozva: 2023.02.07.

A drogügy bírája szerint humoros, hogy a droggal élők az alapján választanak a telefonban kódnevet a kábítószernek, amilyen szakmában éppen dolgoznak. A színész forgatókönyvnek becézte például az illegális szert. Ez a kódszó sokszor elhangzik az indokolatlan mennyiségű lehallgatásokban.

Bár korábban nagy volt a sajtóérdeklődés, mindössze egy maroknyi ember volt jelen hétfőn délután a Budapest Környéki bíróságon, ahol ítéletet hoztak abban a drogperben, melyben Árpa Attila volt a másodrendű vádlott.

Nem voltak jelen a vádlottak

Az ügy bírálja, dr. Oláh Gaszton bíró az ülés megnyitása után nem sokat teketóriázott, azonnal nekiállt kihirdetni az ítéletet még akkor is, ha az elsőrendűn kívül egyik vádlott sem volt jelen, Árpa Attila sem, sőt a harmadrendű vádlottnak még az ügyvédje sem jött el.

Dr Oláh Gaszton bíró ítéletet hoz Fotó: Bors 

A bíró az elsőrendű vádlottra letöltendő börtönbüntetést osztott ki, drogkereskedelem miatt, a további vádlottakat viszont nem találta bűnösnek ebben a vádpontban, „mindössze” birtoklásért kaptak közel azonos, 1,5 millió forintos pénzbüntetéseket. 

Árpa Attila korábban a bíróságon Fotó: Markovics Gábor

Kódnevet használt Árpa

A bíró Árpa Attila másodrendű vádlott esetében a következő szavakkal magyarázta az ítéletet:

– Árpa Attila rendszeresen vett kokaint az elsőrendű vádlottól, a telefonos lehallgatások ezt bizonyítják. Árpa Attila kokainnal élt. Nem egyszer, sokszor és folyamatosan. Viszont nem kereskedett vele. Megszerezte magának, maguknak, ez állapítható meg. A csekély mennyiség felső határát nem meghaladó mennyiségben. Érdekes egyébként – folytatta a bíró – hogy a droghasználók általában azokat a kódneveket használják a kábítószerre, amilyen szakmában dolgoznak

Árpa ”forgatókönyvnek” nevezte a telefonban. Ilyeneket mondott: Figyelj, van nálam két nagyon jó forgatókönyv! Ha nem jössz át, akkor egyedül fogom megfilmesíteni.

Hónapokig tartott a lehallgatás

Ha már lehallgatás… A bíró szerint a nyomozati anyagokból kiderült, hogy a nyomozók mindent megtettek, hogy felgöngyölítsék az ügyet. Árpa Attila lett volna ugyanis a "nagy fogás". Ezt bizonyítja, hogy irtózatos mennyiségű lehallgatás történt, Árpát az elsőrendű vádlott őrizetbevétele után még hónapokig lehallgatták, nyomoztak utána. Ennek köszönhetően igencsak borsos 2,5 millió forintnyi bűnügyi költséggel zárult végül az ügy számlája.

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/7tPiNSyJ6WMSErXgJ28_ZZKJhfAmMGYT0-eubKI8MvY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0YTUyNDRlZGQzMDQwNWY5NmJjYzY2NjQxOTRkZmY4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Árpa Attila Indiában veszélybe sodorta magát: Kihívtam magam ellen a sorsot!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában