RETRO RÁDIÓ

"Csak" 25 ezer forintnyi borravalót kapott, durván kiakadt a pincérnő





A telhetetlen pincérnő szerint a 10 százalék jatt nem elég.



Megosztás
Szerző: E.K.
Létrehozva: 2023.03.25.
borravaló pincér kiakadt

Madison egy New York-i étteremben dolgozik pincérként, a napokban viszont egy vérlázító Twitter-posztban adta ki magából frusztrációját.

Borravaló dollár
A pincérnőnek nem elég a 10 százalék / Fotó: Illusztráció (Pexels)

A felszolgáló bejegyzése szerint európaiak látogattak el az étterembe, akiknek kifejezetten nagy étvágyuk volt, mivel 700 dolláros (252 ezer forintos) számlát halmoztak fel a végére.

A poszt szerint a vendégek óriási bűnt követtek el azzal, hogy órákig beszélgettek az étteremben az étkezés befejeztével. A menedzser is megkérdezte tőlük időközben, hogy jól érezték-e magukat, mire ők határozott igennel feleltek.

Az európaiak beutazását is megtiltaná

Ennek ellenére a vendégek "csak" 10 százalék borravalót, vagyis 70 dollárt (25 ezer forintot) hagytak ott.

Néha nagyon utálom az európaiakat. A menedzserem elmagyarázta nekik, hogy a szokásos borravaló 20 százalék, mire ők csak annyit mondtak, hogy 'oké', és leléptek. Meg kell tiltani az európaiaknak, hogy ide utazzanak, amíg nem tanulnak meg viselkedni

– fakadt ki a posztban Madison.

A frusztrációját valószínűleg a borravaló Európa és az USA közötti kulturális különbségei okozták, ahol elsősorban a jattból élnek meg a pincérek – közölte az UNILAD.

A hozzászólók természetesen egymásnak estek, mivel sokak szerint el kell fogadni, hogy Amerikában így mennek a dolgok, mások viszont nem érzik úgy, hogy többet kéne fizetniük azért, mert jól érezték magukat.





 





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás