Solti Ádámék először jelentkeztek a botrány kirobbanása óta

Forrás: Solti Ádám/Instagram -
Solti Bernadett Solti Ádám Solti Berni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Solti Ádámék eltűntek az Instagramról, miután kirobbant a botrány, mely szerint Ádám volt szeretője gyereket szült neki. Most közös képet töltöttek fel.

Solti Ádám és felesége, Solti Berni eltűntek az Insatgramról, miután a színész bevallotta, hogy volt szeretője gyereket szült neki. "A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, hogy teherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni" - kezdte vallomását Ádám. Felesége, Berni megbocsátotta férje tettét, most pedig közös fotóval jelentkeztek be, amelyet ide kattintva tekinthetsz meg.

Közös fotóval jelentkezett Instagramon Solti Ádám és Berni Forrás: Solti Ádám/Instagram

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.