Babák

Részletesen mesélt hármas ikrei születéséről Rúzsa Magdi: Minden gyerekhez kellett egy orvos, egy inkubátor

Létrehozva: 2022.06.28.

Az énekesnő elmesélte, hogy jött világra a kis Lujzi, Keve és Zalán.

211012-3190-vi.jpg

Február legelején jöttek világra Rúzsa Magdi hármas ikrei. Az énekesnő maga is megdöbbent, amikor tavaly megtudta: nem egy, nem kettő, de rögtön három gyermeke lesz. Természetesen mindenki aggódott érte, ám szerencsére a kis Lujzi, Keve és Zalán épségben jöttek világra és azóta is nagyon jól vannak – bár komolyan lefoglalják a szüleiket. Igaz, a pár úgy döntött, hogy a gyerkőcök arcát nem mutatják meg, ellenben sokat mesélnek róluk a közösségi oldalakon és néha a médiában is.

Magdi most a Fókusznak beszélt a szülés eddig soha nem hallott részleteiről. Mint elárulta, császárral szült, és végig magánál volt, mindenre emlékszik.

– Az egyik fölsírt. Jó! Jön a következő. Fölsírt, hú de jó, szuper! És közben hallom, ahogy mondják a dolgokat... Rengetegen voltunk bent a műtőben. Minden babához kellett egy orvos, kellett egy nővér, kellett egy inkubátor, tehát tényleg sokan voltunk – idézte fel a február eleji pillanatokat.

 

– Arról nem nagyon beszéltem, hogy ez a várandósság csodálatos volt, nagyon szép, de közben rettentően nehéz is. Nagyon-nagyon sokat idegeskedtem, hogy velük minden rendben legyen. Nekem semmi másom nem maradt, mint hogy állandóan imádkozzak, hogy ők endben legyenek. Úgyhogy amikor azt hallottam, hogy mindegyik fölsír, és hallottam, hogy beszélnek az orvosok, hogy jól van, jól van, jól van, az egy akkora megkönnyebbülés volt, amit soha korábban az életemben nem éreztem.

Az ikreket a születésük után inkubárotba kellett tenni, amit édesanyjuknak rendkívül drámai volt megélni.

– Azok a csövek mindenfelé, az nehéz látvány volt, de profizmus vett körül, minden orvos és nővér támogatott, hogy minden endben van velük, és akkor szépen lassan én is megnyugodtam.

Magdi azt is elárulta, noha az ikrek születése előtt biztos volt benne, hogy igazi "paramami" lesz, aki a picik minden rezdülésére ugrik, ez végül nem így alakult. Mint fogalmaz: "átlagosan paramami", azaz odafigyel, ám nem érzi, hogy ezt túlzásba vinné.

– Az a nehéz, hogy nem tudsz elmenni lefeküdni, amikor ők is alszanak, mert nem biztos, hogy mindenki alszik. Egy valaki biztos ébren lesz és szórakoztat – tette hozzá, a hétköznapi nehézségekről szót ejtve. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról