Tragédia

Agyonvertek két tinilányt a rendőrök, brutális körülmények közt haltak meg

Létrehozva: 2022.10.04.

Ha azt mondjuk, rendőri túlkapás áldozatai lettek, még enyhén fogalmaztunk. Az egyik kamaszt szabályosan megkínozták a hivatalos szervek a halála előtt, míg másikukkal egyetlen gyilkos ütés végzett.

Forrás: Shutterstock

Egy tüntetésen, egyetlen, koponyára mért ütéssel végzett egy rendőr egy tinilánnyal. A fiatal YouTubert tomfával ütötték meg a rendőrök. A jelentések szerint a koponyáját bezúzta az ütés, nem sokkal később bele is halt a sérüléseibe. A mindössze 16 éves Sarina Esmailzadeh halálát az iráni erkölcsrendészet egyik tagja okozta. A lány egy olyan megmozduláson vett rész, melyen a nők jogaiért emelték fel a hangjukat az összegyűltek. 

Az ehhez hasonló tüntetések száma megnőtt az országban az utóbbi időben, az követően, hogy ugyancsak az erkölcsrendészet tagjai őrizetbe vettek egy Teheránba érkező 22 éves nőt, Mahsa Aminit, mert nem viselt hidzsábot, ezzel pedig megsértette az országban a közelmúltban szigorított öltözködési szabályokat. A fiatal nő az őrizetben szívrohamot kapott, kómába esett, majd pedig elhunyt. Noha a hatóságok szerint ők semmiről sem tehetnek, a családja állítja: Masha teljesen egészséges volt, és gyakorlatilag az "átnevelésként" alkalmazott brutális verésbe halt bele.

Sarina halálával nagyjából egy időben egy másik tinilány, a 17 éves Nika Shakrami holttestét is kiadta a családjának – sokadik kérésükre. A tinit egy tüntetésen látták utoljára. Egy ideig eltűntként kezelték, később azonban szembesültek szerettei a szomorú hírrel: a fiatal elhunyt. Halála azonban aligha vezethető vissza természetes okokra. A jelek szerint szabályosan megkínozták, az orrát is levágták, valamint csak a fejét 29 sérülés borította.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány