"A fiam testét teljesen felvágták" - megszólalt az Erzsébet téren megkéselt fiú édesanyja

Forrás: Shutterstock -
halál késelés Erzsébet tér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 18 éves Martin életét vesztette, miután az V. kerületi Erzsébet téren megkéselték. Édesanyja elárulta, hogy fia elvesztése után fenyegetéseket kap a gyanúsított baráti köréhez tartozó személyektől. 

Az Erzsébet téren késelték meg a 18 éves Martint februárban; életveszélyes állapotban szállították kórházba. Azonban hiába küzdöttek az életéért, nem sikerült megmenteni. Édesanyja a gyásza ellenére igyekszik mindent megtudni a tragikus eseményekről, miközben fenyegetésekkel is meg kell küzdenie.

"A fiam barátait, Ramszeszt és Kevint az ügy elején tanúként kezelte a hatóság, aztán meggyanúsították őket garázdasággal. Hogy pontosan mit tettek, azt nem tudom. Szeretném megkapni a kihallgatási jegyzőkönyveket, mert nem akarok bizonytalanságban élni" - mondta a Borsnak az anya, aki nem mozdult fia betegágya mellől.

Forrás: Shutterstock

"Már ott vártam a fiamat a sírkertnél. Megkértem a szállítókat, hogy mutassák meg a gyermekemet és gombolják ki az ingét. Láttam, hogy a fiam testét teljesen felvágták. Amíg Martin a kórházban feküdt, nem vettek tőle ujjlenyomatot, csak a halála után. Ezt onnan tudom, hogy a fekete festéket nem mosták le a kezéről. Nem tévedek, mert az utolsó este a kórházban még megfürdettem a fiamat" - árulta el. Azt állítja, hogy a gyanúsított baráti társaságához tartozóktól fenyegetéseket kap.

"Az egyikük azt írta a Facebookon, hogy hamarosan befeküdhetek a fiam mellé. Ez minősíti a társaságot. Martin egyébként az unokatestvére telefonjával videófelvételt készített az incidens kezdetéről. Amikor megnéztem, arra következtettem, hogy szó sem volt arról, hogy a fiam egyik barátja kikezdett K. Zsolt barátnőjével. Kiderült, hogy Zsolték a szóváltás előtt más fiatalokkal is összeverekedtek" - árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.