NASA

Figyelmeztet a NASA: pár óra múlva egy hatalmas aszteroida éri el a Földet

K.B.

Létrehozva: 2023.03.29.

Többször is megközelítette már otthont adó bolygónkat ez a hatalmas aszteroida.

A 2022 YK4 nevű aszteroida március 29-én este 23:33 körül fogja megközelíteni a Földet – figyelmeztetnek a szakértők. 

aszteroida, világűr, meteor, űr, Shutterstock illusztráció
Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az aszteroida 42 méter átmérőjű. Már azt is pontosan tudják, hogy körülbelül 5 millió kilométerre fog elhaladni a bolygónktól, ami veszélyes távolságnak számít. 

Az aszteroidát először 2012-ben észlelték, és utoljára 2017-ben került a Föld közelébe. A szerda esti találkozás nem az utolsó lesz. Legközelebb 2029 májusában, majd 2034 januárjában is meg fog látogatni minket. Ezt követően 23 évig nem fog felénk nézni, hogy aztán 2057 májusában ismét felénk vehesse az irányt. A jelenlegi előrejelzések szerint 2079 szeptemberében ismét a közelünkbe érkezik, de akkor már utoljára. 

A felsorolt találkozási idők, egyébként arra engednek következtetni, hogy még a tudósok sem tartják annyira veszélyesnek. Ennek ellenére az Apollo aszteroidák közé sorolták, ami utal a nagyságára és az útvonalára is. A 2022 YK4 alapvetően a Föld és a Nap körül kering. A szerda esti incidenssel kapcsolatban azt nem tették világossá, hogy bolygónk mely része fölött fog elhaladni. 

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713244213
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713244213
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe