Veszély

Az emberiségnek fel kell készülnie: Hatalmas pusztítást fog okozni egy becsapódó aszteroida

Létrehozva: 2023.06.04.

Bár egy jó pár évig még biztonságban vagyunk, a Földnek majd meg kell küzdenie egy aszteroidával, amely az egész bolygóra kiterjedő lehűlést okoz, és elpusztítaná azt a helyet, ahol becsapódott.

Csillagászok kétezer potenciálisan veszélyes aszteroida pályáját térképezték fel, amelyek a következő ezer évben megközelítik a Földet.

aszteroida, meteor, világűr, űr, NASA, armageddon, illusztráció, Pixabay
Valószínűleg legalább ezer évig még biztonságban vagyunk Fotó: Pixabay

Ha a 900 potenciálisan veszélyes aszteroida egyike, amelyek átmérője meghaladja az egy kilométert, eléri a Földet, körülbelül 2000 hidrogénbomba értékű energia szabadulna fel a robbanás során

– mondta dr. Tim Gregory nukleáris vegyész.

Ez körülbelül 16 kilométeres krátert vájna. Az egész bolygóra kiterjedő lehűlést okozna, és elpusztítaná azt a helyet, ahol becsapódott

– tette hozzá.

Azonban kiemelte, valószínűleg legalább ezer évig még biztonságban vagyunk, de ezután az emberiségnek fel kell készülnie.

Egy napon, a távoli jövőben meg kell küzdenünk egy ilyen esemény lehetőségével, túlélésünk attól függ, hogy megfelelően felkészülünk-e vagy sem

– idézi a vegyész a DailyStar.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól