Prognózis

Véget ért a nyár: 19 vármegyére adtak ki riasztást zivatar miatt

K.B.

Létrehozva: 2023.06.06.

Csapadékos, durva időjárásra van kilátás a meteorológusok szerint.

Épphogy elkezdődött, máris véget ért a nyár?! A napsütéses, meleg hétvégi időjárás után a héten sajnos viharos, csapadékos idő várható. Országszerte számíthatunk záporra és zivatarokra.

Esős, zivataros idő várható a héten /Fotó: Turbéky Eszter

A hét további részében is bármikor számíthatunk esőre, ezért mindenki számára azt ajánljuk, hogy esernyő, vagy esőkabát nélkül ne induljanak el otthonról. Az ég pedig továbbra is gomolyfelhős lesz, a nap csak ritkán fog tudni kibukkanni a felhők közül. Lássuk a napi bontást egészen csütörtökig a Köpönyeg.hu prógnózisa alapján!

Kedden gyakran lesz erősen felhős az ég, és két hullámban – először hajnalban, illetve reggel, majd délután/este – számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Délután a Dunántúlon heves zivatarrendszer is összeállhat. 19 és 25 fok közé esik vissza a hőmérséklet.
Szerdán gomolyfelhős időre van kilátás, és főleg a nap első felében fordul elő zápor, zivatar. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északnyugati szél megélénkül.
Csütörtökön továbbra is gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és többfelé, akár több alkalommal is kialakulhat zápor, zivatar. 20-25 fok várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre, szerdára és csütörtökre mint a 19 vármegyére elsőfokú riasztást adott ki zivatar miatt:.

Fotó: met.hu

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól