Időutazás

Jézus időutazó lehetett, egy festményen találtak rá a bizonyítékra – Fotó

K.C.

Létrehozva: 2023.06.09.

Újabb elképesztő találgatásra adott okot egy régi festmény.

A művészetkedvelők egy több mint 425 éves, Jézus Krisztust ábrázoló festményen egy híresnek tűnő műholdat fedeztek fel, ami alapján vad időutazási elméleteket kezdtek gyártani. 

Jézus
Többen is időutazónak tartják Jézust / Fotó: Pixabay

A Ventura Salimbeni által 1595-ben festett „Az Eucharisztia” megdicsőülése című képen az Atya, a Fiú és a Szentlélek látható. Ám az atya és a fiú között egy olyan „tárgyat” véltek felfedezni, amiben többen is az első mesterséges űrműholdat ismerték fel. 

A Szputynik volt az első mesterséges műhold, ami 1957-ben állt Föld körüli pályára, vagyis több száz évvel a festmény megalkotása után. 

- Az UFO-jelenséghez sok vallási vonatkozás kapcsolódik. Ezt a festményt [az Eucharisztia] az 1600-as években festették, és senki sem tudta igazán, hogy mit ábrázol, amíg meg nem néztük a Szputnyikot, amely az első műhold volt, amely megkerülte a Földet. Ami nagyon-nagyon érdekes, hogy meglepően hasonlít a Szputynikra, még az oldalán lévő csomó is látható a festményen – nyilatkozta Steve Mara paranormális szakértő és előadó.

Hozzátette, hogy sem Salimbeninek, sem a messiásnak nem lehetett tudomása a Szputnyikról, amelyet a Szovjetunió közel 400 évvel a festmény elkészülte után bocsátott fel. Így adott a kérdés: Vajon valahogyan tudtak a jövőbeli eseményről?

A bizonyítékok meggyőzőnek tűnhetnek, de mint sok látszólagos paranormális eseményre, erre is van egy egyszerű magyarázat.

A művészeti szakértők úgy vélik, hogy a gömb állítólag az Égi Gömböt - más néven az univerzumot - jelképezi, míg a belőle kiálló tüskék Isten hatalmát illusztrálják felette.

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot