Boldogság

Oszvald Marika: Kitartóan küzdött a lányom, hogy édesanya lehessen

S.M.

Létrehozva: 2022.05.17.

Nagymama lett Oszvald Marika. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő még mindig eufórikus állapotban van, és nem bír betelni a pici Vince látványával.

Május 5-én, 9 óra két perckor jött világra Oszvald Marika első unokája, a kisfiú a Vince nevet kapta. A színésznő a Borsnak elárulta, nagyon élvezi a nagymama szerepet, és különösen nagy boldogság számára, hogy a szüléskor ott lehetett lányával.

A boldogság termeli bennem az energiát, és teljesen feltöltődtem – kezdte Marika.

– Most is itt vagyok a lányomnál, két óránként etetünk, én is felkelek minden alkalommal. Alig alszom, de az én korosztályomnak már nem is szükséges sok pihenés. Mámorító érzés, ahogy megfogom a picike testét és megsimogatom a selymes bőrét, és imádom a finom illatát. Körülbelül ugyanazt érzem, mint amikor eufórikus állapotba kerültem a saját szülésem után – mesélte, majd hozzátette, sok a munkája, de minden szabad percét a babázás tölti ki.

Krisztinának bőven van segítsége, mindenki szeretne a baba körül lenni.

– Felosztjuk a teendőket, mindig van segítsége, de valójában mi akarjuk kiélvezni a csodálatos pillanatokat – fűzte hozzá Marika. – Szerencsére nagyon stramm a lányom, le a kalappal előtte. Van segítség bőven, együtt örülünk, mert nagyon sokáig, kitartóan küzdött a lányom, hogy édesanya lehessen. A tanácsaimra egyáltalán nincs szüksége, a lányom egy védőnő, fölkészült mindenre, elolvasott, amit csak lehet – mondta mosolyogva érdeklődésünkre.

A színésznő bár nagyon örül a kis Vincének, de sosem erőltette lányánál az unoka érkezését.

Mindig az volt fontos számomra, hogy a gyerekem boldog legyen. Hosszú időn keresztül láttam, mennyit szenved emiatt, mert ő nagyon vágyott már egy kisbabára. Sosem kértem számon tőle, miért nem szül már nekem unokát – mesélte Marika.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt