Dráma

Mindenki egyetlen dolgot kérdez a húszéves fiútól, akit félbevágott egy targonca

Létrehozva: 2022.05.19.

Barátnője hatszor vett búcsút szerelmétől, aki azonban csodával határos módon életben maradt.

Már az orvosok is lemondtak arról a tiniről, akit egy építkezési baleseten olyan súlyos baleset ért, hogy a teste felét amputálni kellett: egy targonca szó szerint kettévágta ugyanis. 

Loren Schauers 2019-ben egy montanai hídépítésen dolgozott, amikor egy villástargoncát vezetve 15 métert zuhant. A négytonnás jármű a földhöz szegezte. Gyakorlatilag már az is csoda volt, hogy még élt, amikor kiszedték a jármű alól. az elkövetkező időszakban szó szerint élet és halál közt lebegett: barátnője, Sabia Reiche hatszor vett végső búcsút tőle, ő azonban kitartott, azonban súlyos árat fizetett az életben maradásért: jobb karját elvesztette, valamint csípőtől lefelé amputálni kellett. 

 Loren Schauers, csípőtől amputált fiú, Northfoto
A fiatal fiú gyakorlatilag a teste nagy részét elvesztette  Fotó: Loren Schauers / SWNS

Azt hihetnénk, élni sem lehet így, a most húszéves Loren azonban hálás, hogy itt lehet.

Nem volt nehéz dönteni, hogy amputálják-e a testem felét. Ez gyakorlatilag arról szólt, hogy akarok-e élni vagy sem.

A fiatal férfi azóta rendszeresen beszámol közösségi felületein, többek közt a YouTube-on is életéről, mindennapjairól. Párja, aki azóta a felesége lett, gyakorlatilag mindenben a gondját viseli: egymaga ugyanis sem a sztómazsákját nem tudja cserélni, de még tisztálkodni sem tud.

 Loren Schauers, csípőtől amputált fiú, és felesége, Sabia Reiche, Northfoto
Loren és Sabia kapcsolata rendkívül erős, pedig testiség egyértelműen nem lehetséges köztük  Fotó: Loren Schauers / SWNS

A leggyakoribb kérdés, amit feltesznek a párnak, és ami nagyon idegesíti őket: hogyan szexelnek? 

– Ez egy nagyon személyes és tiszteletlen kérdés, amire soha nem fogunk válaszolni. Az utcán sem állítasz meg véletlenszerűen egy idegen párt, hogy megkérdezd tőlük, hogyan szexelnek, és azért, mert a mi életkörülményeink mások, ez nem jogosítja fel az embereket, hogy ilyeneket kérdezzenek – magyarázza az amputált fiú párja, Sabia.

Amiről azonban beszél a pár, Loren várható élettartama, illetve az ezt körül vevő bizonytalanság. Mint magyarázzák, olyan kevés emberrel történt meg az, ami vele, hogy lehetetlen biztosat mondani. Az átlag 11 év hasonló körülmények közt, a rekorder pedig 24 évet élt a drasztikus amputáció után.

(Via

https://cdn.borsonline.hu/2021/10/VL3brwxw0QkFwekku1y0JaXjfPnv6c18gILY3D9ZRSk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwMzM4NzVhNTA4NDRmYzE5MjlhNDBlNjU1ZGQ2OWJj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Mindkét kezét és lábát elvesztette a háromgyermekes édesanya a koronavírus miatt

Egyik pillanatról a másikra vált pokollá egy édesanya élete, amikor kiderült: Covid-szövődmények miatt kell amputálni mind a négy végtagját.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól