Mellőzés

Sértődés áll a háttérben? Ezt tette Szoboszlai a fontos gólpassza után

Bors

Létrehozva: 2022.05.20.

Amíg a többiek Willi Orbán góljának és a BL-szereplésnek örültek, Szoboszlai Dominik elfordult a gólpassza után. Megsértődött a mellőzése miatt?

Szoboszlai Dominik

Forrás: AFP

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Szoboszlai Dominikot annak ellenére is a posztja leggyengébb láncszemeként, lehetséges nyári távozóként kezelik a német sportsajtóban, hogy az RB Leipzig szervező középpályásai közül Dani Olmónál és Emil Forsbergnél is jobbak a mutatói. Legutóbb pár percre becserélve is bizonyított, de a reakciója szerint nem elégedett a helyzetével.

Szoboszlai hetek óta csak perceket kap az edzőjétől, pedig...
Szoboszlai hetek óta csak perceket kap az edzőjétől, pedig...Fotó: AFP

A 21 éves magyar futballista úgy ért el 44 meccsen 10 gólt és 9 gólpasszt a szezonban, hogy a decemberben kinevezett Domenico Tedescótól sokkal kevesebb játékpercet kap, mint elődétől. Az új edző legutóbb a hétvégi, bielefeldi bajnoki szezonzárón is csak a 86. percben küldte pályára Szoboszlait – majd miután Willi Orbán az ő mesteri beadásából fejelte be a negyedik helyet és tízmilliárdokat érő BL-részvételt jelentő egyenlítő gólt, játékosunk egykedvűen elfordult. Pedig közben a csapattársai az ellenkező irányba rohanva ünnepeltek.

Vajon ez Tedescónak szólhatott?

– Gyakran beszélünk, mindig jól edz, annak ellenére is, hogy nem kerül olyan sokszor a kezdőcsapatba, ahogy arra talán számítana

– dicsérte ugyan az olasz-német tréner pár hete „Szobót” az edzésmunkájáért, a profi hozzáállásáért és a jó beszállásaiért, de a helyzet nem sokat változott: a német Bundesligában csak 6-szor számított rá kezdőként és 12-szer csereként, az Európa-ligában pedig 1 a 4-hez volt az arány.

Szoboszlai Dominik idei mérlege a klubjában: 44 tétmeccs (átlag: 47 játékperc) 10 gól 9 gólpassz.

Csinálom a dolgom, nap mint nap azért küzdök, hogy a lehető legtöbbet játszhassak, és olyankor gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot

– nyilatkozta nemrég Dominik, aki a Hoffenheim (3-0) és a Leverkusen (1-0) elleni győzelmek során hiába bizonyított egy-egy góllal és előbbin egy gólpasszal is, újra kikerült a kezdőből és az utolsó négy bajnokin összesen 44 percet tölthetett a pályán.

Valahol érthető, ha a csupa szív játékos most fölkapta a vizet az újabb, mindössze pár perces bevetésén – amivel mégis sikerült élnie, döntő szerepet vállalva az oly fontos pontmentésben. Ezek után nagy kérdés, hogy a szezonból még hátralévő holnapi Német Kupa-döntőn, a Freiburg ellen is csak jolly jokerként számít-e Szoboszlaira. Egy biztos: a magyar focista korábbi olasz, angol, spanyol kérői figyelhetik a fejleményeket, és hogy a 60 millió eurós (23 milliárd forint) kivásárlási áránál olcsóbban is eladnák-e a lipcseiek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja