Félelem

Szabó Zsófi rendőrt akart hívni az őrjöngő Shane Tusupra

Létrehozva: 2022.05.21.

Nem csitulnak a kedélyek az ország egyik kedvenc sztárpárjának szakítása körül. Bár az érintett felek még mindig nem nyilatkoztak, egyre több hátborzongató és megdöbbentő tény lát napvilágot az idillinek tűnő kapcsolat valóságáról.

Szerdán közölte a nagyvilággal Szabó Zsófi és Shane Tusup, hogy jegyességüket felbontották. A rajongók, követők értetlenül álltak a helyzet előtt, hiszen a közös tetoválás és a monaco-i mesébe illő eljegyzés után inkább az esküvő részleteit várták volna semmint egy váratlan szakítás tényét. Érthető, hogy beindultak a találgatások, hogy mi vethetett véget az őrült iramban érkező elsöprő szerelemnek?

Feltört a régi énje

Ahogy a Bors is megírta, a szakításhoz végül Shane Tusup természete vezethetett. Az erős személyiségű tréner nehezen tudja kontrollálni az indulatait és az öntörvényűségét. Zsófi minden bizonnyal bízott benne, hogy a korábbi kirohanásokról szóló hírekkel ellentétben szerelme mellette jó irányba fejlődött, ám úgy tűnik, tiszavirág életű volt a változás. Zsófi – maga is karakán nőként – nem tűrhette, hogy párja ledominálja és ebből heves viták alakultak ki. Egy ilyen veszekedés közben a műsorvezető pánikrohamot kapott, amit Tusup nem a megfelelő stílusban kezelt. A történet vége pedig már a közönség számára is nyilvánvaló: Zsófi visszaadta az ujját ékesítő gyémántot.

TUSUP, Shane
Tusup tud rendkívül indulatos lenni  Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Mi történhetett?

Sokan azonban továbbra is a fejüket csóválják. Rendben van a veszekedés, de nincs a világon olyan pár, akik ne vitáznának. Mi történhetett 4 nap alatt, mikor hétfő reggel még Zsófi ujján csillogott a bámulatos ékszer? Mindenről az ominózus vita tehet. A Bors megtudta, hogy Shane őrjöngött és rázárta az ajtót Zsófira, aki pánikrohamot kapott.  A nem hétköznapi veszekedés odáig fajult, hogy Zsófi a rendőrséggel fenyegetőzött. Az úszóedző észhez térhetett párja szavaira és csak azért nem lett hatósági ügy és botrány az esetből, mert Shane végül lecsillapodott. A színésznő lépése tehát nem meglepő, hiszen kisgyermekes anyaként nem biztos, hogy egy agresszív jegyeket mutató férfi a legalkalmasabb apa-jelölt kisfia számára. A végzetes veszekedés valóban 4 nap alatt játszódott le, ám a követők szerint a probléma már sokkal korábban kezdődött, aminek látványos jelei voltak. 

Eltűnt képek

A pár még tavaly decemberben jelentette be, hogy igazak a pletykák, tényleg egy párt alkotnak. A szerelem idillinek bizonyult, sokan az ország legaranyosabb szerelmeseinek tartották Zsófit és Tusupot, akik elhalmozták rajongóikat közös fotókkal. 

Ezzel a képpel köszöntötte anyák napján szerelmét Shane. Akkor még idillinek tűnt a pár kapcsolata  Fotó: Instagram

Szinte senki sem lepődött meg, amikor februárban Shane feltette a nagy kérdést a műsorvezetőnek, amire a válasz természetesen egy óriási igen volt. A közös képek azonban egy ideje elmaradoztak, amiből sokan arra következtetnek, hogy romlani kezdett a sztárpár kapcsolata. Ahogy a mondás is tartja, kutyából nem lesz szalonna, így várható volt, hogy Shane előbb-utóbb kimutatja a foga fehérjét, amitől Zsófi szeméről felszáll a rózsaszín köd. Sokan még most is reménykednek benne, hogy a szakítás még nem végleges, ám úgy tudjuk, az érintettek egyik fele már kész a továbblépésre.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/A2R7CMFeBunfeFxOBff1xDV68sJ6ebD9XqNGNUkCC5M/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0Y2U0YjRkZmQxYjRmZWI5MjE4MDlkNzA0MzQzY2Mw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Követőik nem hiszik el Szabó Zsófi és Shane Tusup szakítását, átverést gyanítanak

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt