Elvesztette a bal karját, és azt hitte, meghalt - majd fénygömbök villantak fel körülötte

Forrás: Shutterstock -
halál élet túlvilág
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Örök kérdés, hogy mi történik velünk a halál után. Sokak szerint semmi, csupán meghalunk, mások viszont úgy vélik, lelkünk tovább él halálunk után.

Talán nincs még egy olyan kérdés, ami annyira foglalkoztatná az embereket, ezzel szemben annyira megfejthetetlen lenne, mint az, hogy mi történik velünk a halálunk után. Még 2021 márciusában kezdett vírusként terjedni Brandon Monhollen TikTok-videója, melyben mégis igyekszik valamilyen támpontot adni, hogy mi történhet a lelkünkkel, miután megáll a szívünk.

"Mi van akkor, ha amikor meghalunk és meglátjuk azt a bizonyos fényt az alagútban, az csak egy másik kórház fénye?" – teszi fel a kérdést Monhollen.

Kutatók felfedezték, hogy egyes agysejtek a halál után még egy darabig megőrzik aktivitásukat, sőt, vannak olyan sejtek is, amelyek ilyenkor még aktívabbá válnak. Ez arra utal, hogy az elhunyt tud arról, hogy meghalt.

"A legtöbb tanulmány azt feltételezi, hogy minden folyamat megáll az agyban, amint leáll a szívverés. Ez azonban egyáltalán nincs így" - írja a Daily Star. Egy kanadai tudóscsoport négy olyan embert vizsgált meg, akiket lekapcsoltak a gépekről. Három esetben ezt követően megszűnt az agyi tevékenység, de a negyedik halottnál az agyhullámok továbbra is működtek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

David Ditchfield egy pályaudvaron búcsúzott egy barátjától, azonban a kabátja beszorult a vonat csukódó ajtajába, a férfit pedig maga alá gyűrte az induló szerelvény. A férfi elvesztette az eszméletét.

"Mindenre emlékszem: a bal karomat elvesztettem, és amikor a kórházba értem, nagyon fájt és féltettem az életemet. Aztán, mintha kiléptem volna a testemből. Minden aggodalmam elszállt, és egy sötét szobában találtam magam, azt hittem, meghaltam. Eztán láttam, ahogy lassan lüktető fénygömbök villannak fel körülöttem" - mondta David Ditchfield. "Gyorsan rájöttem, hogy már nem a kórházban vagyok, hanem egy hatalmas kőlapon, ahogy felnéztem, a födém felett csillagokat láttam, miközben éreztem, hogy valaki áll a lábam mellett, mikor odanéztem, láttam egy ősz hajú lényt világító bőrrel. Tudtam, hogy ez a lény gondoskodni fog rólam és meggyógyít. Éreztem, hogy ez az energia nemcsak a balesetem sebeit gyógyítja, hanem a lelkemet is megtisztítja."

"Láttam, ahogy egy fehér fény közeledik felém, a szélén lángok csaptak szét, és a lényekkel való telepatikus kommunikáció révén azt mondták nekem, hogy ez az egész teremtés forrása. Aztán visszazuhantam a testembe a kórházban" - mondta. David azt is elárulta, hogy ezt követően olyan dolgokra is képes volt, amelyekre balesete előtt nem. Elkezdett festeni és kiadott egy könyvet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.