Válasz

Bizarr összeesküvés-elmélet látott napvilágot M. Richárd és Berki Krisztián temetése kapcsán

Létrehozva: 2022.05.28.

Lakatos Levente reagált a valóban meredek feltételezésekre, melyek M. Richárd temetéséhez köthetően kerültek elő.

A Dózsa György úti gázolásért elítélt M. Richárd, valamint a korábbi Fradi-vezér 24 órán belül vesztette életét május elején. Ez megmásíthatatlan tény. Mivel haláluk szinte ugyanakkor történt, így nem meglepő, hogy a két férfinak – akik életükben ismerték egymást – a temetésük is egy napra esett, itt azonban véget is érnek a hasonlóságok. M. Richárd búcsúztatója szűk családi körben zajlott a Dunán, míg Berkié a Farkasréti temetőben, hatalmas médiafigyelem mellett.

Ennek ellenére egészen döbbenetes, milyen összeesküvés-elméletek születtek, melyek szerint "eleve gyanús" az egybeesés, így "egészen biztos, hogy M. Richárd nem halt meg" – a minden alapot nélkülöző teóriák szerint külföldre menekült.

M. Richárd unokatestvére, Lakatos Levente hosszú posztban kényszerült magyarázni, hogy mi az igazság. Szomorú, hogy egy gyászoló családtagnak még azt is bizonygatnia kell egy-két erősebb fantáziával megáldott ember miatt: valóban gyászol.

– Többen üzenetben a részvétüket, együttérzésüket fejezték ki, de nem maradtak el a sületlen összeesküvés-elméletes levelek sem... Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy az életünk nem egy mozifilm. Regényíróként nekem is élénk a fantáziám – ezt éppen Ricsitől hallgattam a legtöbbször –, de így is elképeszt, amikor valaki azzal jön, hogy az unokatestvérem valójában nem hunyt el, hanem külföldre menekítették, ott éli világát. És őszintén szólva meg is rendít. Egyrészt azért, mert még mindig nem látjuk tisztán a halála körülményeit, az ahhoz vezető okokat, másrészt, mert a saját szememmel láttam a testét – kezdte az influenszer.

Az unokatestvérem volt az első halott, akit láttam, és elhihetitek nem volt felemelő érzés, örök életre belém égett. Aztán a konspirátorok azzal jönnek, hogy mivel nincs test, nem lehet bizonyítani a halálát. Hogyan gondolnák a bizonyítást? Halottfotóval? Ilyet természetesen akkor sem mutattunk volna, ha nem hamvasztással temetjük. Aztán felmerül, hogy miért nincs sírja?! Modern világot élünk, a temetkezési szokások is változnak, sokakat például hamvasztást követően “elszórnak”, a család a hajós temetés emellett döntött. És természetesen előkerült: “érdekes”, hogy a Berki Krisztiánnal egy napon temették… Miért lenne “érdekes”? Egy nap különbséggel hunytak el, gondolom Krisztiánt is boncolták, majd hamvasztották, ezek a procedúrák ennyi időbe telnek. Nincs ebben más összefüggés. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/XlCsYQtY2IMsDIBD7h1z3YdJGFtT1dSjXLtaZUevW18/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1NTkxNGU5ZjFmMjRjODU5ZWViMDQ0YjRjMzVkNTA0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Köszönöm a mosolyod, a szerelmed, a szerelmünk gyümölcsét – Könnyek közt búcsúzott Berki Mazsi

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó