Szívfájdalom

Édesapja takaróját ölelve találta holtan 3 éves kislányát az édesanya

Létrehozva: 2022.06.24.

Hiányzott neki az édesapja.

Rejtély övezi egy három éves kislány halálát, akire a kanapén, édesapja takaróját ölelgetve talált rá az édesanyja. Medina Al-Kathiri halála továbbra is megmagyarázhatatlan, a halottkém pedig "hirtelen, megmagyarázhatatlan gyermekkori halálesetről" írt. 

A megtört szívű anyuka „gondoskodó és gyengéd” lánynak írta le, aki „telve volt boldogsággal”. A kislány nyugtalan alvó volt, gyakran szeretett volna a nappaliban aludni az édesapja takarójával. Nagyon hiányolta az édesapját, aki őrizetben van.

Az anyuka hiába szólongatta a kislányt, és amikor közelebb ment hozzá, hidegnek találta a testét, és már kékült. Azonnal riasztotta a mentőket. A mentősök már nem tehettek semmit a kicsiért, megállapították a halálát. 

„Olyan csendes volt, olyan gondoskodó, olyan gyengéd, tele boldogsággal és örömmel. Mindig mosolygott, mindig kuncogott. Öröm volt a közelében lenni, és mindannyiunknak nagyon hiányzik.”

Medina a halála előtt még játszott a nővéreivel, majd a Jégvarázsos pizsamájában lefeküdt a kanapéra, betakarózott édesapja plédjébe. Édesanyja nem látott rajta semmi szokatlant.

"Felmentem Medinához, rátettem a kezem, és azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben, mert merevnek érezte magát. Emlékszem, levettem róla a takarót, és mindenhol kék volt” – mondta érzelmesen az anyja a bíróságon. „Azonnal a telefonomért rohantam, nem tudtam megszólalni. Nem tudtam mást tenni, mint segítségért kiabálni, és csak azt hajtogattam, hogy „kérem, valaki segítsen, a babám meghalt”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét