RETRO RÁDIÓ

Rengetegen aggódnak érte, így van most Bodrogi Gyula





A Kossuth-díjas színművész a nyarat aktív pihenéssel tölti. Bodrogi Gyula már alig várja, hogy a következő évadban újult erővel térjen vissza a színpadra.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.28.
Jobbulást

Bodrogi Gyula öt hete kétszer is kórházba került, és a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően két nap után kikerült a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályáról – számolt be róla két hete a Bors, miután otthonában meglátogatták a lábadozó színművészt, aki mellett párja, Angéla 24 órás felügyeletben van.

A 88 éves Bodrogi Gyula barátja és kollégája, Haumann Péter június 17-i temetésén még bottal jelent meg, és a felvételeket látva sokan aggódtak a színművészért.

Bodrogi Gyula viszont csak nevet ezen, és a Bors érdeklődésére szeretné meg­nyugtatni közönségét, hogy egyre jobban érzi magát, és alig várja, hogy ismét munkába állhasson.

Már bot nélkül járok, de ha mellettem van, bizton­ság­érzetet nyújt nekem. Egyre jobban érzem magam! Most is éppen egy wellness-szállodában vagyok csütörtökig, ahol masszázst és kezelést kapok. Rengeteget pihenek még a nyáron – hangsúlyozta a színművész, aki hozzáfűzte, hogy nagyon sok aggódó üzenetet és szeretetet kapott közönségétől az elmúlt napokban, és ezúton is szeretné megköszönni az érdeklődést.

Egy színész számára a közönsége a legfontosabb, nagyon hálás vagyok a rengeteg érdeklődő és féltő telefonért. Szeretném elmondani, hogy nagyon jól érzem magam, és napról napra javul az állapotom. A nyarat még pihenéssel töltöm, hogy a következő évadban újult erővel térhessek vissza a színpadra – mondta Bodrogi Gyula a Borsnak, és elárulta, hogy több barátja is meglátogatja majd az elkövetkezendő napokban.

Nem vagyok az a típus, aki szereti a semmittevést. Így a nyarat is már aktívabban töltöm majd, persze betartva az orvosaim utasításait – mesélte hallhatóan jókedvűen a színész.

Nincs egyedül

Molnár Piroska munkáit is úgy alakították, hogy a színművésznő a botja ellenére is tudjon dolgozni. Külön segítője is van, hogy bármikor kézhez kaphassa eszközét. Legutóbb az emberek Haumann Péter temetésén is bottal láthatták a színművésznőt.





Ezeket olvastad már?
Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás