VAGYONVITA

Nincs megegyezés: Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie

Bors

Létrehozva: 2022.06.30.

Módosítva: 2022.06.30.

Bár hivatalosan két éve kimondták Suzy és Jolly válását, máig nem rendezték a vagyonelosztás kérdését. Az énekes szerint volt felesége nem hajlandó eladni az egykori közös otthont, ami miatt ő albérletben kénytelen élni.

Bár úgy tűnt, hogy az éveken át tartó ádáz és hangos csatározások után végre békét kötött egymással Suzy és Jolly, a felszín alatt továbbra is feszültség van a két éve hivatalosan is elvált egykori sztárpár között. A bíróság a gyermekelhelyezés kérdésében döntést hozott és az énekesnőnél helyezték el a 10 éves Zsuzsikát, illetve megállapodtak a láthatásról is, de a 10 év házasság alatt szerzett közös vagyonról még folyik a vita a felek között. Jolly most egyenesen azt állítja, hogy Suzy miatt nem tud saját ingatlant vásárolni és ezért kénytelen albérletben élni 20 évvel fiatalabb kedvesével. A történet azután bukott a felszínre, hogy a mulatós sztár egy veretes posztban akadt ki a globális gazdasági válság miatt elszabadult ingatlanárak miatt. A Bors megkereste Jollyt, akiből csak úgy áradt a panasz.  

„Volt egy megállapodásunk...” 

– Felháborítónak tartom, hogy egy harminc négyzetméteres garzonlakás már 40 millióért van meghirdetve. Nevetséges – kezdte lapunknak az énekes. – Volt feleségemmel anno volt egy megállapodásunk, hogy eladjuk a házat, és az árát elfelezzük, de nem igazán mutat hajlandóságot arra, hogy ez valaha is megtörténjen. Viszont nekem elegem lett az albérletből! Nem akarok havi háromszázezer forintot kidobni a semmire - folytatta Jolly, aki vehetne ugyan egy kisebb szerelmi fészket, ahol eléldegélhetne Barbie-val, de neki előadóként speciális terekre is szüksége van, ráadásul a folyamatos országjárás miatt az sem baj, ha valahol az ország közepe felé találja meg a megfelelő ingatlant. 

Nem akar vagyonokat költeni 

– Nekem szükségem van legalább 100 négyzetméterre. Kell nekem egy stúdió, próbaterem és nyilvánvalóan élőhelyre is szükségem van. De egyszerűen nem akarok elkölteni százmilliókat egy ilyenre. Bármilyen sikeres is az ember, egyedül borzasztóan nehéz megteremteni ezeket a körülményeket. Nem beszélve arról, hogy semmi kedvem elkölteni valamire 80 millió forintot, ami két éve még csak 40-be került. Nonszensz ez az egész! –fakadt ki elkeseredetten az énekes. 

Nem közelednek az álláspontok 

A Bors megkereste Jolly volt feleségét Suzy-t is, aki nem érti, hogy egykori párja és gyermekének édesapja miért őt okolja a kialakult helyzetért. – Valóban igaz, hogy még nem született meg köztünk a teljes vagyonmegosztási megállapodás, de az nem igaz, hogy én nem mutatok hajlandóságot a dolgok békés rendezésére. Többször is egyeztettünk már a kérdésben, de az én ajánlatom nem felelt meg Jollynak, ahogy nekem sem az, amit ő tett. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy dűlőre fogunk jutni. Nekem az a legfontosabb, hogy a kislányunk kis világa ne sérüljön és az ő jövője biztosítva legyen. Én kizárólag ezt tartom szem előtt és ez így is marad – jelentette ki határozottan az énekesnő.  

 Azért csak futná egy takaros viskóra… 

Igaz, ami igaz Európa szerte ugrásszerűen nőttek az ingatlan árak, vagyis Jolly állítása koránt sem túlzás. Ugyanakkor ő az egyik legfelkapottabb mulatós sztár hazánkban, akinek alaposan tele van a naptárja, már ami a haknikat illeti. Nemrég éppen ő maga posztolta ki, hogy egyetlen hétvégén 9 bulit is letol. Esetenként 350 ezer forintot is elkér egy szervezőiroda árlistája szerint, így nem nehéz kiszámolni, hogy hetente, minimum 3 milliót kaszál. Ez egy nyári szezonban havi 12 milliós bevételt jelent. Ehhez jönnek még a jogdíjak, amelyek Jolly esetében szintén szépen hoznak a konyhára, hiszen a dalai túlnyomó többségét szerzőként is jegyzi, ráadásul saját tévéműsora is van, tehát szólnak a nóták vastagon. Egy bennfentes szerint a mulatós sztár a májusi jogdíj kifizetéskor akár 12 millió forintot is kaphatott. Nos, ebből a keresetből azért már el lehet indulni a lakáspiacon.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel