RETRO RÁDIÓ

Durva, ami a kánikula mellett hazánk felé közelít, már csak órák vannak hátra





A hét első napjaiban a forróság miatt pár megyében vörös riasztás van érvényben.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.07.04.

Hétfőn és kedden a napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű, ezért az Országos Meteorológia Szolgálat pár megyére sárga figyelmeztetést adott ki, míg a még melegebb miatt van, ahol vörös riasztás van érvényben.

Emellett még zivatarokra is számítani kell, sőt estére több helyen is viharos erejű szél várható.

Az előrejelzések szerint egy közeledő hidegfront miatt a Kisalföldön, Alpokalján nyugat felől néhány zivatar alakulhat ki, majd a front érkezésévél a késő esti, éjféli óráktól már aktívabbá válik a légkör, és nagyobb számban van esély zivatar előfordulására. A nyugati határvidék területein az északnyugatira forduló szél átmenetileg viharossá fokozódhat, illetve zivatarban 70 km/h feletti lökések is lehetnek.

Hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 32–38 fok között alakul.





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás