RETRO RÁDIÓ

„A szemem láttára robbant fel a mozdony Budapesten” – András végignézte az egészet





A Metropol olvasója a riadalom után azonnal előkapta a telefonját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.05.
X. kerület baleset

Alighogy elütötte az óra a nyolcat kedd reggel, amikor Rákos állomáson kigyulladt egy vasúti szerelvény.

Hatalmas robajra kapta fel a fejét a lapunkhoz betelefonáló Mészáros András, aki a pályaudvaron várta, hogy felszállhasson a vonatjára, ám egy dermesztő baleset miatt komoly késéssel juthatott el a munkahelyére.

A férfi az első sokk után rögtön előkapta a telefonját, hogy felvegye, ahogy az egyik vágányon álló szerelvényből felcsapnak a lángok.

A robbanást egy pillanatnyi csend követte, majd kigyulladt a mozdony” – mondta András, aki hozzátette: a tűzoltók szinte pár perc múlva a helyszínen voltak, addigra azonban az egyik mozdonyvezetőnek más sikerült eloltania a tüzet.

Fotó: Mészáros András

A balesetben szerencsére senki nem sérült meg.

A Metropol megkérdezte a MÁV-ot is a történtekről, ők arról tájékoztatták lapunkat, hogy a Keleti pályaudvartól Balmazújvárosig közlekedő régi mozdonyt áramtalanították, majd a mozdonyvezető poroltóval eloltotta a tüzet.

[video width="640" height="368" mp4="https://metropol.hu/wp-content/uploads/2022/07/7010263video1657004512.mp4"][/video]





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás