Adásvétel

Eladta luxusvilláját Korda György és Balázs Klári, elárulták, mennyi rezsit fizettek korábban

Létrehozva: 2022.08.16.

Új tulajdonoshoz került a Korda-villa, méghozzá mint Balázs Klári elárulta: nem is a napokban. A házaspárnak eddig sikerült titokban tartania az adásvételt.

Korda György és Balázs Klári meseszép villája új tulajdonoshoz került. Az énekesházaspár elárulta: ráadásul az adásvételre nem is mostanában került sor, már januárban eladták, csak nem kívánták mindezt nagydobra verni. Emellett – az adásvételi szerződést tiszteletben tartva – most sem szeretnének részleteket elárulni erről. Annyit azonban Balázs Klári elárult: alighanem jól döntöttek, ugyanis már a rezsiszabályok változása előtt is igencsak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk minden hónapban, és belegondolni sem szeretnének, mi lenne most.

– A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. 

Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt havi 500 000 volt a gázszámlánk, ami ki tudja most mennyi lenne.

 Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk. Mi most már csak nyugodtan szeretnénk élni, fellépésekre járni, amiből szerencsére akad most bőven és nem akarunk foglalkozni már ezekkel a dolgokkal – magyarázta a Blikknek.

32 év után adták el

Korda György hozzátette a lapnak: bizony a pandémia jelentős szerepet játszott a döntésükben. Noha több mint három évtizeden keresztül az övék volt a csodás villa, itt volt az ideje továbbadni.

– A két év pandémia nagyon közerjátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, és egy idő után meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést. Nagyon sajnáljuk hogy ezt meg kellett tennünk, 32 éve a legnagyobb örömünkre működött a villánk, de most már egyértelműen a színpadi szereplésre akarunk koncentrálni. Egy dolgot azonban elmondok, amikor megépítettük a villát az alapba beletettük a képünket ami mellé ezt írtuk: ezt az épületet egy énekes házaspár, Korda György és Balázs Klári építette, élvezzék szeretettel.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti