Gyász

Dr. Fogarassy Csaba halt meg az M3-ason történt tragédiában

Létrehozva: 2022.09.29.

A gödöllői egyetem tanára és igazgatója 51 éves volt.

Forrás: Bors

Ahogy tegnap a Bors is beszámolt róla, halálos kimenetelű baleset történt az M3-as autópálya 50-es kilométerénél, Kerekharasztnál. A Katasztrófavédelem összefoglalójából kiderült: a személygépkocsi egy elektronikai alkatrészeket szállító kisteherautó hátuljába csapódott, majd az árokba hajtott. A kocsiban csak a sofőr ült, akit egy arra járó, szabadnapos orvos segítségével a hatvani hivatásos tűzoltók emeltek ki a roncsból. Ők kezdték meg az újraélesztését, majd átadták a sérültet a kiérkező mentőknek, azonban az 51 éves férfi életét már nem lehetett megmenteni. A baleset miatt feltorlódott sorban egyébként több jármű - egy teherautó, egy kisbusz, egy kisteherautó és egy személykocsi - is egymásba hajtott. Ennek a karambolnak már nem volt sérültje.

M3
Fotó: Bors

A Gödöllői Hírek információi szerint a baleset áldozata a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára és intézetigazgatója, dr. Fogarassy Csaba volt. Kiderült: a tanár tegnap utolsó előadását a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vidéki konferenciáján tartotta, ahonnan hazafelé tartva érte a tragédia. Az egyetem Facebook-oldalára ma reggel került ki a szomorú bejegyzés.

Megrendülten tudatjuk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségével, hogy 51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Fogarassy Csaba egyetemi tanár, az Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet igazgatója. Emlékét diákjai és kollégái hálás szívvel őrzik. Egyetemünk közössége osztozik családja mély fájdalmában. A temetés részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Nyugodjék békében!

- áll a közleményben.

A poszt alatt egykori kollégáitól és hallgatóitól is özönlenek a részvétnyilvánítások. – Olyan vezetőnk voltál, aki a szervezeti kultúrát az elfogadás, együttműködés irányába vitted, jól éreztük magunkat a vezetésed alatt, nagyon fogsz hiányozni fogalmazott az intézmény egyik munkatársa. Egyike volt azon nagyon-nagyon kevés tanáromnak, akire felnéztem. Emlékszem, mikor szigorlatoztam nála, és kivételesen tényleg odatettem magam és tanultam, végül 5-ös lett (ami sokszor nem fordult velem elő…), azt mondta a vizsga végén nekem: felejtsen el mindent ebből, az élethez nem ez fog kelleni. Részvétem a családnak, nyugodjon békében emlékezett vissza egy korábbi hallgatója.

Dr. Fogarassy Csaba tagja volt egy jótékonysági szervezetnek, a First Budapest-Gödöllő Host Lions Klubnak. Az egyetemi tanár a magyarországi Lions klubok 2021/2022. év kormányzójaként tevékenykedett.

Drága Lions barátaink! Szomorú szívvel és dermesztő döbbenettel osztjuk meg veletek, hogy Dr. Fogarassy Csaba, klubunk korábbi elnöke, a magyarországi Lions közösség 2021/2022. évi kormányzója a mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt. Osztozunk családja és hozzátartozói fájdalmában, emlékét szívünkben megőrizzük!

közölte tegnap esti bejegyzésében a klub. A Lions klubok a világ legjobb civil szervezeteiként, tevékenységüket így fogalmazzák meg: – Elsősorban saját környezetükben cselekednek, elvégre ott ismerik a legpontosabban kinek és milyen módon lehet a leghatékonyabban segíteni. Programjaik között szerepel a hátrányos helyzetűek, a betegek, a gyerekek és idősek támogatása is, élelmiszergyűjtés vagy kulturális programok szervezése.

Dr. Fogarassy Csaba temetéséről az egyetem később ad tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány