Omlás

Jókai utcai házomlás: Megállíthatatlanul ömlik a víz a lakásokba a csonka tetőn át

Létrehozva: 2022.09.30.

Dühösek és végtelenül elkeseredettek a pesti, Jókai utcai lakók. A szörnyű házomlás után új födémet kapott a ház, ami azonban szitaként engedi át az esővizet, tönkre téve az alatta épült gyönyörű polgári lakásokat.

Réka a Jókai utca és az Aradi utca sarkán lévő ház negyedik emeletén lakik. Abban a házban, ahol a ráépítésnél készülő tetőszerkezet a szabálytalanságok miatt június 27-én hétfőn délelőtt leomlott.

A tetőn, az ajtókon és az ablakokon át zubog az eső a lakásokba Fotó: Nagy Zoltán


Szétrohadtak a fakeretek

Amikor ez történt, éppen itthon voltam, és először azt hittem, hogy földrengés van. Félelmetes volt. Összefutottunk a ház lakói a körfolyosón. A mi lakásunk nem az utcai fronton van, ezért a rettenetes zaj okát nem láttam. Csak öt nap múlva mehettünk vissza a lakásunkba – mesélte a Borsnak Réka, aki úgy tudja, hogy a vizsgálatok még tartanak.

Elsőre úgy tűnik, hogy a lakásban látszólag nem történt katasztrófa. De ez csak a puszta látszat. 

Elkezdtek építeni egy vendég födémet majd utána bontották el tetőt. Hogy ez milyen zajjal és porral jár, arról nem beszélnék, de a vendégfödém egyáltalán nem úgy „sikerült”, ahogy tervezték. Utat talál alatta a víz. Állandóan folyik a hibaelhárítás, keresik a rést, csak nem találják.

Nálunk már a tavaszi hónapokban is ázott a plafon. Most az ablakokon és a bejárati ajtó alatt is befolyik a csapadék egy-egy nagyobb esőzéskor, mert azok fölött semmilyen védelem nincs. Ettől annyira szétrohadtak a fakeretek, hogy nem tudom hogyan lehetne majd rendbe hozni. Ígéretek elhangzottak, és jegyzőkönyvben is rögzítették, hogy ha befejeződik az építkezés, akkor mindent visszaállítanak az eredeti állapotába. A feladat elvégzése azokra vár, akik a most a ráépítésen dolgoznak. Tavasszal azt ígérték, hogy ez ősszel megtörténik, de elmaradásban vannak, és jó ha erre jövő tavasszal sor kerül. Télen nem is engedném, hogy ebbe belekezdjenek. Arra is szeretnénk választ kapni, hogy a fűtés miatt várhatóan megnövekedő költségeinkre kapunk-e kártérítést – kérdezte Réka.

Lavórral és a fóliákkal védekeznek a nappaliban Fotó: BS

Tíz vödör a hálószobában

A mellettük lévő lakás falán a pár napja, csorgott a víz, de ennél még súlyosabb a helyzet a pár lakással arrébb lakó idős házaspárnál, akik az utcai fronton laknak. Az ő káruk sokkal súlyosabb. 

 Több mint tíz vödröt és lavórt kellett az egyik szobában elhelyezni, mert ömlött a plafonról a víz. Ennyink nem is volt, kölcsön kellett kérnünk

 – mesélte a 79 éves idős hölgy. A bútorokat át kellett húzni a lakás esőmentes részeire, de még úgy is le kellett takarni azokat nejlonnal, hogy ne ázzanak. A férjem 81 éves és segítséget kellett kérnünk, hogy az összegyűlt vizet kiöntsük. Amikor korábban rákérdeztünk, hogy mi lesz, ha beázunk, azt mondták, hogy ilyen nem lesz. Azt ígérték, hogy augusztus végén, szeptember elején annyira haladnak a munkával, hogy akkorra már a festést is befejezik a sérült lakásokban. Az egyik nagy zivatar után, amikor a férjem fel akarta kapcsolni a lámpát, az nem égett, sőt az egész lakásban nem volt áram, és a lámpán annyira csorgott a víz, hogy vödröt kellett alátenni.

Így néz ki a ház teteje három hónappal az omlás után Fotó: Nagy Zoltán


Már áram sincsen 

Az idős házaspár kálváriája csak fokozódott.

Keresték, hogy hol csoroghat be a vezetékhez a víz, de nem találták.

 Erre most azt a megoldást találták ki, hogy a lakásnak ezen a szakaszán a villanyszerelők kikötötték az áramot, hogy ne csapja le az órát. Mivel fölénk még két szintet fognak felhúzni, úgyhogy belátható időn belül nem lesz felettünk tető. Ráadásul pont az ablakunk előtt húzzák fel az építőanyagot, így az egész napos zaj miatt pihenni sem lehet – panaszkodott az idős lakó.

Megkérték Niki kezét a kedvese a kórházban Fotó: Comedy Central/Magócsi Ildikó

Gyógyul a sérült táncos

T. Nikolett, a gyönyörű balerina, akire ráomlott a födém, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben gyógyul. Nemrég szerelem megkérte a kezét. A lábát egyelőre nem tudja használni, így kerekesszékben tölti a napjai nagy részét, de az orvosai véleménye ellenére következetesen hisz benne, hogy egyszer visszatér a színpadra. Mint megírtuk, a táncos az Operettszínházba tartott próbára, ám a teátrum közelében egy építés alatt álló lakóház, magasból lezuhanó elemei maguk alá temették. Párja, Benjamin sértetlenül úszta meg az esetet. A felszálló hatalmas porfelhőtől percekig semmit sem látott, de aztán megpillantotta a sérült kedvese végtagjait. Segítséget hívott, a mentők pedig perceken belül a helyszínre értek, majd kórházba szállították a magatehetetlen és öntudatlan művésznőt. Kerestük a felelős műszaki vezetőt és a generál kivitelezőt is, hogy elmondják, hogyan és mikor tervezik helyre hozni a födémet, ám próbálkozásaink nem jártak sikerrel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei