Járvány

Rusvai Miklós: Egyszerre két vírus tetőzik Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2022.12.06.

Rusvai Miklós virológus szerint érdemes beadatnunk mindkét oltást, ám ne egyszerre.

Az elmúlt 4 hétben hetente körülbelül 100 mintát vettek, majd küldtek be vizsgálatra az erre kijelölt orvosok. Ebből az összesen 400 mintából négy esetében mutatták ki az influenza egy-egy vírustörzsét, melyből egy esetben a B-típusú, három esetben az A-típusú fertőzés volt jelen. Koronavírus tekintetében a fent említett összes mintából 52 esetében találtak fertőzést. Ezen kívül a nátha vírusok összes fajtájára 20 pozitív estet találtak – mondta a Borsnak Rusvai Miklós virológus.

Dr. Rusvai Miklós virológus folyamatosan nyomon követi az aktuális járványhelyzetet. Fotó: Magyar Nemzet

A virológus elmondta: 

az éves statisztikai adatok alapján 2023. elejére, január és április közé tehető az influenzajárvány tetőzése.

– Egyelőre még emelt esetszámról sem beszélhetünk, influenzajárványról pedig egyáltalán nem – fogalmazott a szakember, aki hozzátette: Az influenza elleni védőoltás felvételét leginkább a kockázati csoportba tartozóknak javasolja. A 70 év feletti idősek, a daganatos vagy krónikus légzőszervi megbetegedésben szenvedők ebbe a kategóriába tartoznak. Rajtuk kívül a gyermekvállalás előtt állóknak és a várandós kismamáknak kifejezetten ajánlja az oltást. Bár a magzat magát a vírust nem kapja el, az anya megbetegedése, belázasodása magzatkárosító hatású lehet.

Kétféle oltást egyszerre?

A koronavírus és az influenza vírus egyidejű fertőzése esetén szimultán fertőzésről beszélhetünk. Ebben az esetben ezek egyszerre gyengítik le a szervezetet, ami azt sokkal jobban megviseli.

– emelte ki a virológus. Hangsúlyozta:

A nyár végi koronavírus hullám miatt az azt követő őszi járványhullám elmaradt, vélhetőleg a jövő év elejére csúszik. Így lehetséges, hogy a koronavírus-járványa az influenzával egyidejűleg fog tetőzni Magyarországon.

– Az egyidejű oltakozást – a koronavírus elleni és az influenza elleni védőoltások egyidejű beadatását – ugyan bárki megteheti, én személy szerint nem javaslom. Elviekben hiába nincs akadálya, arra figyelni kell, hogy egyiket az egyik, másikat a másik karunkba kapjuk. Az esetlegesen jelentkező mellékhatásokról ilyen estben nem tudja majd eldönteni sem az oltást megkapó személy, sem az orvosa, hogy melyik oltás mellékhatásai jelentkeztek nála. Az immunrendszer reakciója pedig jobb, ha két hét eltelt a kétféle oltás beadása között – osztotta meg velünk dr. Rusvai Miklós.

Az influenza és a szennyvíz

– A koronavírus kapcsán köztudott, hogy

a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) a szennyvízből ki tudja mutatni a népesség aktuális fertőzöttségét, valamint előre tudja jelezni a várhatót.

 Ez minden olyan vírus esetében így van, melyek a vizelettel vagy a széklettel ürülnek ki a szervezetből. Az influenza esetében sincs ez másként. Az NNK folyamatosan figyeli ezeknek a vírusoknak a jelenlétét, de hivatalosan egyelőre csak a koronavírusra vonatkozó adatokat közlik oldalukon – zárta a virológus.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten