Bűnügy

Eltűnt az X-Faktor egykori sztárja, már a holttestét keresik a rendőrök

Piréz

Létrehozva: 2023.01.28.

Meglepő dolgokat árult ez az édesanyja.

Hónapokkal ezelőtt Barcelonában látták utoljára, azóta is keresik, és a hatóságok egyáltalán nem biztosak benne, hogy él-e még az angol Levi Davis. A rögbijátékos leginkább azzal vált ismertté, hogy 2019-ben két társával együtt indult az X-faktorban, ahol produkciójukkal egészen az ötödik helyig jutottak.

Fotó: Facebook

Utoljára a katalán főváros egyik kocsmájában ismerték fel, ahol a Liverpool–Leeds Premier League-mérkőzést nézte meg néhány sör társaságában. Néhány szemtanú a tengerben is látni vélte a spanyol partok közelében. Egy arra haladó hajó utasai még a vízimentőket is riadóztatták, akik nagy erőkkel indultak a kimentésére, ám miután megállapították, hogy senki nem hiányzik a fedélzetről, felhagytak a keresésével. A holtteste azóta sem került elő, az útlevelét viszont megtalálták a tengerparton nem sokkal később. 

Hogy ő maga hová tűnhetett, nem tudni, de hogy miért akart eltűnni, az lassanként körvonalazódik. 

Spanyol sajtóértesülések szerint a 24 éves sportoló mintegy ötvenmillió forintnak megfelelő összeggel tartozott a szomáliai maffiának, előlük menekülhetett előbb Ibizára, majd onnan Barcelonába, ahol végül nyoma veszett. Davis édesanyja a Daily Mailnek azt is elárulta, hogy a fia biztos volt benne, hogy meg akarják megmérgezni

Kicsi az esélye, hogy újra láthassam a gyermekem. Csapdába csalhatták, mert egy ismeretlen brit férfivel kellett találkoznia aznap, amikor utoljára beszéltem vele

– mondta könnyeivel küszködve Julie Davis, akinek a fia az eltűnése előtt két videoüzenetet is küldött, az egyiket még a pubból, a másikat már egy komp fedélzetéről. 

A nyomozók vizsgálják azt a szálat, amely a Szomália egyes részeit uraló al-Shabaab iszlamistáihoz vezet, akik tengeri kalózkodásból, emberkereskedelemből, kábítószereladásból, rablásból, csempészárukból és zsarolásból tartják fenn hatalmukat. 

Nézd meg a videót, amelyben a rögbis fiúk más oldalukról is bemutatkoztak!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei