Elfogás

Egzotikus nyaralásáról hazaérve rendőrök vitték el a dúsgazdag magyar orvost Ferihegyről

Létrehozva: 2023.02.08.

Külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták az orvost. Gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vettek fel jogosulatlanul.

A tavaly ősszel indult költségvetési csalás ügyében a múlt héten elfogott 17 gyanúsított után a hétvégén még két orvoson ütöttek rajta a nyomozók. Egyiküket akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Míg a másik orvost síeléséből hazatérve lakásán várták a rendőrök. Majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A náluk tartott kutatások során informatikai eszközöket, illetve különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat, valamint ingatlanjaikat, és zárolták folyószámláikat, összesen 100 millió forint értékben.  

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már összesen 28 gyanúsítottja van, akik közül 14 fő letartóztatásban van. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak, vagy szabadlábon védekeznek.

A bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken így a gyógycipőkön túl szerepeltek még gerincortézisek, és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, illetve csuklóortézisek és térdortézisek is, mely eszközök mindegyikének a rögzítés, a támasztás és a tehermentesítés a funkciója.

A szervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat – amiket általában különböző szociális intézményektől és idősek otthonától szereztek be – a cégek alkalmazottai küldték el nekik. Majd az ortopéd orvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, rajta a különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatások összegét. Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta. Az önrész befizetésétől – mely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna –, szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy társadalombiztosítási azonosító jellel, vagyis TAJ számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem.

Az államtól így kicsalt összességében többszázmillió forinttal közvetve az embereket károsították meg, tekintve, hogy a gyógyításra szánt erőforrásokat csapolták meg.  

A büntetőeljárások mind a KR NNI-nél, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál tovább folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók.        

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!