Tragédia

„Azt hittem, csak ügyetlen vagyok” – sokkoló diagnózis közöltek a kétgyermekes édesapával

Bors

Létrehozva: 2022.09.25.

Félévente egyre rosszabb állapotba került, pedig folyamatosan járt orvosi vizsgálatokra. A kétgyermekes édesapa élete lassan, gyanútlanul változott meg.

Gyermekkora óta rejtélyes kor kínozta a kétgyermekes édesapát, amit észre sem vett. Időnként elvesztette az irányítást a keze és a lábai felett, ami egyre rosszabbá vált. Végül az orvosok kiderítették, hogy egy ritka degeneratív betegségben szenved, ami leépíti az izomzatát. Emiatt a kezei és a lábai begörbültek, majd lassan működésképtelenné változtak.

 

- Azt hittem, csak ügyetlen vagyok. Ez valami olyasmi volt, ami gyerekként kezdett kialakulni. Ügyetlen voltam, ezt a szót használták rám, mert gyakran elestem. Első fázisként elkezdtek begörbülni a lábujjaim, aztán állandóan kórházi vizsgálatokra jártam – árulta el a a 32 éves Georgie Davey, aki Charcot-Marie-Tooth kórban szenved.

A férfi kezdetben félévente járt kivizsgálásokra, de minden egyes alkalommal azt vette észre, hogy egyre több olyan dolog van, amit képtelenné vált megtenni. Mindkét lábát sínbe tették, hogy segítsék a járását. Azonban az elmúlt egy évben kerekesszékbe kényszerült. A betegsége olyan ritka, hogy sem az orvosai, sem pedig Georgie még mindig nem tudja, hogy milyen jövő vár rá.

- Néhány évvel ezelőtt még mozgásképes ember voltam, nehéz visszagondolni arra, hogy mit tudtam megcsinálni. Nagyon szerettem például gyerekként biciklizni. A függetlenségem lassan egyre kevesebb lett. Két-három évvel ezelőtt imádtam főzni, de most a kezem miatt túl veszélyes számomra a főzés – tette hozzá szomorúan.

Két gyermeke van, az egyik kétéves, a másik pedig ötéves. Nagyobbik gyermeke jobban megérti, hogy mi történik az apukájával. Az otthonát már nagyjából átalakították, hogy könnyebb és szabadabb legyen az élete, ám még mindig akad néhány szükséges átalakítás. Ezért Georgie unokatestvére, Beth Scudder a GoFundMe oldalán indított számukra egy adománygyűjtést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült