BOTRÁNY

Bosszúpornó: Opitz Barbi számára még mindig nem ért véget a rémálom

Létrehozva: 2022.10.06.

Továbbra sem zárult le a rendőrségi ügy, amelyben az énekesnő feljelentette volt szerelmét. A botrány kirobbanása óta három hónap telt el.

Bombaként robbant a hír idén nyáron, hogy Opitz Barbiról nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen ruha nélkül látható. Szörnyen kellemetlen helyzetbe került, mert a felvételen, amely az interneten keringett, bárki megnézhette, hogy mutat anyaszült meztelenül a jellegzetes hajkoronával rendelkező énekesnő. Barbi érthető módon eleinte nem kívánt reagálni a történtekre, hiszen nagyon megviselte a helyzet

A kezdeti sokk után elmondta: évekkel ezelőtt lepte meg a videóval a volt barátját, akinek abban a hiszemben küldte el a felvételt, hogy rajtuk kívül soha senki nem látja majd. Azt álmában sem gondolta volna, hogy az exe valaha közzéteszi. Az embereket két táborra osztotta az eset: szép számmal voltak a követői közül, akik mellé álltak, mások pedig pálcát törtek a feje felett és úgy vélték, megelőzhető lett volna a baj, ha egyáltalán nem küldi el magáról a videót.

Az énekesnő számára nem volt kérdés, hogy a hatóságokhoz fordul és feljelentést tesz a rendőrségen. A botrány kirobbanása óta 3 hónap telt el, a Bors utánajárt annak, hogy az ügyben történt-e előrelépés. Maga Barbi mondta el, hogy áll most a feljelentés.

Még nem került pont az ügy végére, továbbra is tart

 – kezdte az énekesnő, aki azzal folytatta, mikorra várható a végkifejlet.

Amikor megtettem a feljelentést, akkor a rendőrök mondták, hogy ez egy hosszadalmasabb folyamat lesz. Úgyhogy arra kértek, legyek türelemmel, mert ez akár évekig is elhúzódhat – magyarázta.

A feljelentés megtétele után a következő lépés mindig az, hogy a felhozott vádakkal szembesítik a gyanúsítottat is, ám Barbinak arról sincs tudomása, hogy ez megtörtént-e már.

Nem tudok semmit arról, hogy behívták- és kihallgatták-e már a videóval kapcsolatban. Bízom benne, hogy ez hamarosan megtörténik! 

– tette hozzá Barbi, aki érthető módon szeretné már, ha életének ezt a fejezetét hivatalosan is lezárhatná, már csak azért is, mert milliós kártérítésre számíthat.

Természetesen roppant kellemetlen ez az ügy, de az élet nem áll meg, időközben Barbira is rátalált a szerelem. A szőke szépség ezt nem titkolja, sőt nemrégiben a rajongói tanácsát is kikérte vele kapcsolatban.

“Tegnap megviccelt a barátom a kulcsommal. Innen jött nekünk az ötlet, hogy szívesen csinálnánk nektek prank, vicces videókat. Mit szóltok ehhez?” – tette fel a kérdést a követőinek, akik teljesen odavannak érte és kedveséért, Albertért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625512
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?