Család

Mérai Katáék nem szeretnének gyermeket és házasságot

S.T.

Létrehozva: 2022.11.29.

Módosítva: 2022.11.29.

Mérai Kata színésznő életében pár évvel ezelőtt felvetődött, hogy 50 évesen újra gyermeket szeretne vállalni, hiszen mindenkinek jó, ha gyermekének van egy testvére és együtt nőnek fel, egymást segítve.

Mérai Katának mára egyértelmű döntése van a gyermekvállalással és a házassággal kapcsolatban is. Mérlegelnie kellett, hiszen párjával, Jocóval nem házasodtak össze, amely a gyermekük döntése is volt egyben.

 

A Bors megkereste a színésznőt, meséljen a mostani gondolatairól, valóban készen áll-e arra, hogy bővüljön a család, így, hogy betöltötte korábban említett kort.

Nem gondolom, hogy újabb gyermeket szeretnénk már, tök jól vagyunk így. Ha úgy alakulna, mindkét gyerek egykeként nőne fel, tehát még egyszer hangsúlyozom, tökéletesen jól vagyunk így, hárman. Annyi minden van, hogy nem tervezünk – tette hozzá Kata, majd elmondta, sem bennük, sem fiában nincs hiányérzet.

Nem hiányzik feltétlen, ha beköszönne egy csecsemő.

Mérai Kata rajong a gyermekéért, még akkor is, ha a kamaszkori helyzetek néha megpróbáltatás elé állítják őket, de vallja, ha tiszteletben tartják gyermeke elképzeléseit, vágyait, kompromisszumot lehet kötni.

– Érdekes, mert ha azt nézed, a Covid utáni egy újrakezdéses időszak mindenkinek. Az élet egy új rajtot vett. Nem is tart ott az életünk, annyira mással vagyunk elfoglalva, de halálosan élvezzük, hogy van egy kamasz gyermekünk. Bálint egy nagyon együttműködő kis pali, mindig is az volt, és most, kamaszkorában is az. Teljesen normális kamasz, aki próbálja feszegetni a határait, mi pedig jól megugorjuk ezeket a dolgokat. Mi nem kérünk tőle hülyeségeket, ő pedig nem csinál hülyeségeket. 

Ha mi is tiszteletben tartjuk az ő elképzeléseit, vágyait, akkor mindig lehet találni egy kompromisszumot, amiben mindenki jól érzi magát

 – mesélte a színésznő, aki szerint fiával, Bálinttal nagyon jól lehet együttműködni.

Fia is nemet mondott a házasságra

Kata és párja, Jocó nem házasodtak össze az évek alatt, amióta együtt vannak, ugyanis egyrészt nem tartják fontosnak, csak egy papír, másrészt pedig gyermeküket is bevonták a kérdésbe, aki egy egyértelmű nemmel válaszolt.

Annak, hogy oltár elé álljak, egyre kevesebb esélyét látom. Azt mondtuk, hogy akkor fogunk összeházasodni, ha Bálint részéről jönne egy ilyen kérés. Beszélgettünk, de azt mondta, hogy hagyjuk, fölösleges sallang

Pillanatnyilag nagyon kínos lenne megélnie, hogy az anyja és az apja összeházasodik.

Nem egy papír dönti el a köztünk lévő dolgokat – vallotta be Mérai Kata, aki szerint jól gondolták, hogy nem kell a házasság, és az ötletük mellett ki is tartanak.

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/eeGCEkmXAz8n9DfN_CTRSWHgz4jtJBNI48sFxYkd5Yo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmNDdmNTZmOWE5ODRlYWRiNDYwYjI2MTFiMTlkOWM3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Egymásnak estek a TV2 sztárpárjai: Kiközösítettek minket!

Nyári Darinkáék nem értik, miért tartják őket álságosnak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713399312
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137331_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713399312
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713399312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713399312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713399312
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Y5DuMw6ZN8Fpf_JaXvEDTfcL4ZVBU4-9nJDM65SXXU8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4M2M0NTM2ZDFjYzQwOTA5MTcyZmQ4NDVhM2ZlMmJk.jpg
CICAHARC

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!