Gyász

Kiderült: Nem fia mellé temetik Jimmy édesanyját

Bors

Létrehozva: 2022.12.01.

Zámbó Krisztián a Borsnak árult el részleteket imádott nagymamája temetésével kapcsolatban.

Zámbó Anna néni

Zámbó Krisztiánt teljesen összetörte nagymamája halálhíre. Az énekes ugyan tisztában volt vele, hogy közel lehet az idő, amikor neki és családjának el kell engedniük a 96 éves asszony kezét, de mindannyian abban reménykedtek, hogy van még egy kis idejük együtt. Anna néni unokája most a Borsnak idézte fel utolsó beszélgetésüket. 

Anna néni 96 éves korában hunyt el  Fotó: Bors

– Három, talán négy nappal ezelőtt hívtam őt fel, és csak most kezdem megérteni, hogy mit is jelentettek az utolsó, hozzám intézett szavai.

 Tulajdonképpen elbúcsúzott, de én akkor elhessegettem ezt a gondolatot és megígértem neki, hogy a napokban meglátogatjuk őt Zsuzsikával. 

Éppen mára terveztük, hogy felugrunk... Szerdán éppen aludtam, amikor a kedvesem felébresztett, és elmondta, hogy a mamájom nincs többé. Nem hittem el, és tulajdonképpen még most sem... – kezdte elcsukló hangon Krisztián, aki elárulta, nem Zámbó Jimmy mellett lel majd örök nyugalomra imádott nagymamája. 

– Tudom, sokan felteszik most a kérdést, hogy "mamájom" vajon apu mellett nyugszik-e majd. Nos, azt egyelőre nem szeretném elmondani, hogy pontosan hol búcsúzunk majd el tőle, mert a családdal közösen döntjük majd el, hogy nyilvános lesz-e temetése, de annyit mondhatok, hogy nem Csepelen lesz a nyughelye. A férje mellett szeretett volna örök békére lelni, és természetesen a család teljesíti az akaratát. Mariettával már beszéltünk erről pár szót, és azt kérte, hogy énekeljem majd el azt a dalt, amit aputól a legjobban szeretett. Ez pedig a Nézz le rám, ó Istenem – árulta el Krisztián a Borsnak. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/XkUWdGVF92vkpUn7c8r7doBspxh2T0WXS0MFodtwJJw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiN2Y0ZWYxZjQ2NDQxZjQ5MjNmMWNiZjIxZDk4ZDk5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Nagyon szerettük a mamát” - Megtörte a csendet Jimmy legkisebb fia

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt