Eltűnt

Eltűnt Berki Mazsi, a telefonhívásokra sem reagált

Bors

Létrehozva: 2022.12.02.

Kiderült, miért tűnt el az utóbbi napokban a közösségi oldaláról Berki Mazsi.

Berki Mazsi az elmúlt két napban mintha eltűnt volna, nem posztolt a közösségi oldalain a tőle megszokott módon. Mint kiderült, jó oka volt rá: kislánya lebetegedett.

Berki Mazsi, Katona Renáta, Ripost
Fotó: Ripost

Egy kicsit eltűntem, mert sajnos Emmácskám lebetegedett. Két napja még a telefonomat is alig vettem elő, így rengeteg megválaszolatlan hívás és üzenet vár, sőt a munkámmal is elmaradtam. Ilyenkor szerintem fontos, hogy együtt rezegjünk és a lehető legtöbb időt töltsük a kis Manóval

- osztotta meg a közösségi oldalán Mazsi.

Nem mutogatja Emmát

Mazsi határozottan kijelentette, hogy nem szeretné a nyilvánosság elé kitárni az életét, és kislányáét sem. Erről korábban Berkivel is megállapodtak.

"Tavaly ősszel volt egy beszélgetésünk Krisztiánnal erről. Én ott leültem vele beszélni, és mondtam, hogy változtatni kell abban, hogy a gyerekeket szerepeltetjük a közösségi oldalainkon. Az utolsó időszakban ő is változtatott ezen. Ő sem mutatta már annyit Natit, és Emmát sem mutattuk annyit. Ez teljesen tudatos,  mert kezd egy nagyon rossz irányba menni a világ" - mondta a Mokkában korábban az özvegy.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel