Tragédia

„Egy ünnep sem lesz már ugyanolyan” - zokogva búcsúznak a Tuzséron elgázolt 10 éves kislánytól

Létrehozva: 2022.12.05.

A kislány egy kutyától riadt meg, ezért szaladt ki az úttest közepére, ahol egy kamion elgázolta. Legjobb barátnője, aki még épségben átért a túloldalra, végignézte a tragédiát, azóta sokkos állapotban van. A kis Tiffani szerettei zokogva búcsúznak a kislánytól.

Mint arról a Bors is írt, szörnyű tragédia rázta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsért péntek délután: a helyi 10 éves kislány, Sz. Tiffani éppen legjobb barátnőjével sétált iskola után, amikor egy kóbor kutyától megriadt. A rémült gyermek azonban tragikus módon a közeli 4-es útra rohant, egyenesen egy kamion elé. 

Fotó: TV2/Tények

A monstrum elsodorta a kislányt, akinek esélye sem volt: a gyorsan érkező segítség ellenére már nem lehetett megmenteni az életét. 

A család, a rokonok és a barátok mellett egész Tuzsér gyászolja a kis Tiffanit.

Szegény, aznap még iskolában volt, a kis barátnőjével együtt indultak el hazafelé a mikulás ünnepség után, állítólag nagyon vidám volt és jókedvű, mint mindig. Egyszerűen megszakad a szívem, ha rá gondolok

– mondta el a Borsnak egy helybeli, aki úgy tudja, hogy suli után éppen egy másik barátnőjüket akarták meglátogatni.

– Szegények nem voltak felelőtlenek, tudtak is vigyázni magukra, rémálmában sem jutott eszébe szerintem senkinek a családból, hogy ilyen borzalom történik egy egyszerű hazamenetel során – mondta. 

Egy szemtanú kommentjében azt írta, hogy látta a balesetet, elmondása szerint a kislány barátnője még átért a túloldalra, azonban Tiffani már nem, őt oldalról találta el a kamion, ami viszont úgy elsodorta, hogy a kislány hatalmasat esett. Mint írta, dudaszót nem hallott, így vélhetően a kamion nem vette észre a kislányt. Mások szerint is így történhetett.

- Szerintem a kamionosnak esélye sem volt, hogy meglássa, olyan hirtelen történt. Ha nem dudált figyelmeztetően, akkor az azért volt, mert pár másodperc alatt lejátszódott az eset, a négyesen senki nem számít gyalogosokra. Hogy őszinte legyek, én sajnálom a kislány családját és a kamionost is 

– vélekedett egy másik helybeli. 

Úgy tudni, hogy Tiffani kis barátnője és a kislány családja és szerettei teljesen összeroppantak.

Nem hisszük el, ami történt. Nem tudom, hogy Tiffani családja hogyan éli ezt túl. Így már egy ünnep sem lesz nekik ugyanolyan, soha többé. Sok erőt kívánunk nekik

– mondta a család egyik ismerőse. 

A baleset körülményeit a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141575_auto_resized.jpg
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713448821
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139233_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A mai MCC-Brussels balhéhoz, mielőtt a kormánypropaganda csúcsra járatja a hazudozást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713448821
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713448821
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül