Kellemetlen

Kegyetlen üzenetet kapott Kulcsár Edina: "Nem csak Shakirát cserélték le egy Twingóra"

Létrehozva: 2023.02.04.

Shakira és Piqué botrányos szakítása megihlette a magyarokat is, az énekesnő elhíresült hasonlatával üzentek Kulcsár Edinának. A kérdés csak az, mit szól ehhez az egykori szépségkirálynő?

Kijelenthetjük, hogy Kulcsár Edina és G.w.M életük egyik legboldogabb időszakát élik: hamarosan megszületik közös gyermekük, jegyben járnak és az anyagiak terén sem szűkölködnek. 

Botrányok a szakítás után

Mindeközben a rapper elhagyott kedvese, Nagy Melanie nyakába szakadt egy 40 millió forintos hitel, amellett, hogy két gyermekét is egyedül neveli. Arra talán mindenki emlékszik, hogy már a szakítást követően sem volt túl fényes kettejük kapcsolata, a rapper ugyanis "rohadt, gonosz nőnek" nevezte gyermekei édesanyját, ami odáig fajult, hogy a bíróságon kötöttek ki.

Bár mindkét fél lezártnak tekinti a közös múltjukat, a rajongókat még mindig foglalkoztatja Melanie-ék története, és előszeretettel szállnak bele G.w.M-ék párosába. 

Fotó: Szabolcs László
Kulcsár Edina nem tette zsebre, amit a kommentelőktől kapott

Ferrari vagy Twingo?

Shakira hasonlata alig pár óra alatt vált világhírűvé, az emberek pedig előszeretettel is alkalmazzák a hétköznapokban az elhíresült mondást. Na, de gondolta volna bárki is, hogy hazánkban is akad egy Shakira és egy Clara Chia, vagyis egy Ferrari és egy Twingo? Bizony, a magyar sztárvilágban is volt egy hasonlóan nagy botrány, amelynek két női főszereplőjét hasonlították össze. Az egyik szépségszalon osztotta meg azt a fotót, melyen Nagy Melanie és Kulcsár Edina látható, s míg előbbit a Ferrarihoz hasonlítják a képen, addig utóbbit egy Twingóhoz, mindezek mellé pedig egy erős utalást is odabiggyesztettek a fotó aljára:

Nem csak Shakirát cserélték le egy Twingóra

- olvasható a képen, a dolog pikantériája viszont az, hogy ezt az a szépségszalon tette közzé, ahol Melanie sminkoktatóként dolgozik...

Fotó: Facebook

Shakira megalázta Piqué-t

Shakirát bő 10 év és két közös gyermek után csalta meg Gerard Piqué, ami a tavalyi év legnagyobb botrányává nőtte ki magát. Miután a spanyol focistáról kiderült, hogy kikacsintgatott a házasságából a kolumbiai díva fogta a kicsiket és faképnél hagyta a sportolót. Mindeközben Piqué sem dőlt a kardjába, összejött fiatal kolléganőjével, amivel még egy utolsót beintett exnejének. 

Shakira válaszára sem kellett persze sokat várni, dalban alázta meg csalfa férjét, ami felért egy óriási pofonnal is...

Lecserélted a Ferrarit egy Twingóra / Lecserélted a Rolexet egy Casióra / Túl gyors a tempód, lassíts. Sok időt töltesz az edzőteremben, de agyra is gyúrhatnál kicsit 

- szúrt oda keményen Shakira az exének, és annak barátnőjének Clara Chiának.

Aki esetleg lemaradt volna a szerzeményről, alább meghallgathatja! 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában