Farkasordító hideg: -15 fok is lehet

Forrás: Shutterstock -
enyhülés fagyok időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Péntektől enyhülés várható. 

Csütörtök

Túlnyomóan napos, száraz, tiszta időre számíthatunk. Nem lesz csapadék. Reggel -15 és -5, délután 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet. A keleti szél csak néhol élénkül meg.

Forrás: Shutterstock

Péntek

A többórás napsütést északnyugat felől fátyolfelhőzet zavarja, de ebből csapadék nem alakul ki. Az északnyugati szél megélénkül. +5 fok körüli értékeket mérhetünk, fokozatos enyhülés kezdődik.

Szombat

Északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, de csak elszórtan fordulhat elő gyenge, vegyes csapadék. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk. +5, +6 fok valószínű.

Vasárnap

Erősen felhős, párás időre van kilátás, északkeleten tartósabb ködfoltok is lehetnek. Elvétve gyenge csapadék még előfordulhat. A szél mérséklődik. 4 és 9 fok közé enyhül a levegő.

Hétfő

Reggel ködös, napközben változóan felhős idő várható, hulló csapadék nélkül. +5 és +10 fok közé erősödik a nappali felmelegedés, reggel is egyre kevesebb helyen lesz fagy - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.