Űrkutatás

Hátborzongató felfedezést tett a NASA

K.B.

Létrehozva: 2023.05.30.

A frissen megtalált égi jelenség egyedülálló.

A Messier 4 néven bejegyzett fekete lyuk az emberi szem számára láthatatlan, ugyanis 6000 fényévnyire található. Tömege a 800-szorosa a Napnak, és több százezer csillagot foglal magában. Ezzel azonban még mindig az apróbb objektumok közé tartozik, más miatt válik igazán különlegessé.

Earth,And,Solar,System,Planets,,Sun,And,Star.,Sun,,Mercury,
6000 fényévnyire található tőlünk a Messier 4 /Fotó: buradaki

A NASA bejelentése szerint a fekete lyuk felfedezéséhez a híres Hubble űrteleszkópot használták. A kutatás eredményéről Eduardo Vitral az Űrteleszkóp Tudományos Intézet munkatársa számolt be a Daily Starsnak:

Becsléseink szerint 100 millió fekete lyuk található a Tejútrendszerben, azonban a most felfedezett igazi ritkaságnak számít. Nem az a fajta kis szélhámos objektum, ami a galaxisunkban megbújik

- kezdte beszámolóját a szakember. Hozzátette: 

Emellett pedig nem is tartozik a "szupermasszív" fekete lyukak közé, amelyek a galaxisok középpontjában helyezkednek el, és a tömegük milliószor nagyobb, mint a Napé.

Eduardo Vitral elárulta, hogy értetlenül állnak a kutatók a Messier 4 előtt, ugyanis általában a fekete lyukak erős gravitációs erővel rendelkeznek, amelyből még a fény sem tud kiszabadulni. Azonban ennél az objektumnál mozognak a csillagok a halmaz közepén a mag körül, mint "a királynő körül keringő méhek egy kaptárban". Ezért a NASA továbbra is megfigyeli az új fekete lyukat az űrteleszkópjával, hogy több információt tudjanak meg a működéséről.

Az űrkutató vállalat a Twitter-oldalán még egy videót is posztolt a fekete lyukról, amelyet itt tudtok megtekinteni:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor