BABA

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

Létrehozva: 2023.06.03.

Módosítva: 2023.06.03.

Kendőzetlen őszinteséggel válaszolt arra Gáspár Virág, hogy mikor szeretne anyuka lenni. Jelenleg úgy érzi, kiskutyusa a négylábú gyermeke.

Gáspár Virág nem vágyik gyermekáldásra! A család és főzés iránti szeretetét Virág megörökölte édesanyjától, Beától, ám a gyermekvállalás terén nem fogja követni őt - írja a Ripost.

Nem lesznek hamar anyukák

Bea ugyanis húszéves volt − épp mint most Virág − mikor megszületett az első lánya, Evelin. Úgy fest, a lányai nem követik a példáját, s nem akarnak hamar édesanyává válni, sőt, talán sosem szeretnének gyereket. Erről tanúskodik Virág legutóbbi, 24 óráig elérhető Instagram-sztorija is. A nemrég nagy fogyáson átesett lányt a követői faggatták a legkülönbözőbb témákban, ám a legjobban talán az érdekelte őket, hogy mikor lesz gyermeke?

Virág a tőle megszokott őszinte egyenességgel válaszolt: 

Nekem sose! Már van egy!

 – a szöveghez pedig egy képet mellékelt kétéves, fehér havapoo kutyusáról, Louis-ról, utalva arra, hogy a szőrös kiskedvencre tekint csemeteként, s valójában nem vágyik gyerekre. Az apukajelölt egyébként valószínűleg Krisztián lenne, akivel Virág régóta egy párt alkot, ám néhány mosolyszünetet megélt a kapcsolatuk. Az utóbbi időben nem került ki közös kép a közösségi oldalaikra, így csak találgatni lehet, hogy együtt vannak-e még.

Virág régóta együtt van a párjával, de még nem szeretne gyermeket. (Fotó: Nagy Zoltán)

Evelin sem sieti el

A jelek szerint az idén 29. szülinapját ünneplő Evelin sem sieti el a dolgot, szüleik pedig már-már kezdenek beletörődni, hogy nem lesz unokájuk. Pedig Győző többször hangoztatta, hogy mennyire kedveli a lányok párjait, különösen Virág kedvesét, Krisztiánt: mint mondta, várja, hogy a veje legyen, s unokákkal ajándékozzák meg őket.

 

A kanyarban sincs unoka"

Bea pedig még tavasszal azt nyilatkozta a Borsnak:

A kanyarban sincs unoka! Nincs kilátásban, hogy nagymama legyek… Aztán lehet, hogy egyszer csak meglepődök! – nyilatkozta a gasztroguru anyuka, aki azt is elárulta, nem szomorkodik, amiért lányai, Virág és nővére, Evelin kirepültek a családi fészekből. Evelin tavaly összeköltözött a párjával, a kisebbik lány pedig vendéglátói szakiskolába jár, nemrég tért vissza egy tanulmányi útról Franciaországból.

Hála Istennek, hogy kirepültek! 

– kiáltott fel nevetve. – Tudom, hogy sokaknak szomorú, ha hirtelen megcsappan a család létszáma. De én örülök ennek. A mai modern technika miatt bármikor tudunk telefonálni egymással, akár videóban is.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt