Gyűjtés

Nagyon fiatalon elhunyt a magyar harcművész kislánya

Létrehozva: 2022.11.28.

Az Ultras Diósgyőr és a DVTK az év végéhez közeledve közös nagyszabású jótékonysági akciót szervez a beteg gyerekekért!

Az Ultras Diósgyőr kezdeményezésére, a DVTK támogatásával, közösen, az év végéhez közeledve nagyszabású jótékonysági akciót szervez a beteg gyerekekért.

Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia (a képen) a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el. Az apa, Gábor az emlékének adózva, lévén komoly versenyzői múlttal is rendelkező harcművész, megfogadta, hogy 100.000 fekvőtámaszt teljesít

– olvasható a miskolci klub által is megosztott Facebook-bejegyzésben.

Az édesapa az utolsó 100 fekvőtámaszt a Diósgyőr Szurkolókkal és a DVTK sportolóival együtt szeretné lenyomni december 3-án, a Haladás elleni mérkőzést megelőzően, a DVTK Stadion előtti téren.

„Közös gondolkodásunk alapján jött az ötlet, hogy a már 9 éve megkezdett év végi gyűjtését még magasabb szintre emelve, jótékonysági akciót szervezzünk az eseményhez kötve, és kérjük Szurkolótársainkat, hogy ezúttal egy nagyon komoly anyagi támogatást nyújtsunk, együtt a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának, ahol sok időt töltött, harcolt a betegség ellen Gábor kislánya, Dia, és most is vannak ott olyan beteg kisgyerekek, akiknek ezzel a segítséggel a gyógyulását segíthetnénk elő, esetleg sajnos utolsó időszakait könnyíthetnénk meg” – hívta fel a figyelmet az Ultras Diósgyőr szurkolói csoport, amely tehát pénzgyűjtést indít a mai naptól, várhatóan a Siófok elleni idei utolsó meccs előtti napig, december 10-ig.

Arra kérnek mindenkit, hogy anyagi lehetőségei szerint utaljon egy összeget a DSZK (Diósgyőri Szurkolók Közössége) 11600006-00000000-83461268, illetve külföldi utalás esetén: HU26116000060000000083461268 számlaszámára, és a közlemény rovatba tüntesse fel, hogy „FEKVŐTÁMASZ”!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított