Nagy Ő

Már csak ketten maradtak: vajon ki lesz a Nagy Ő választottja?

Létrehozva: 2022.12.03.

19-en indultak el a versenyben, s mindegyik lány abban bízott, hogy végül ő lesz az, aki elnyeri Árpa Attila szívét. Mostanra csupán ketten maradtak, ki lesz a befutó?

A lányoknak nincs könnyű dolguk ebben a viszontagságos küzdelemben, hiszen Boginak és Timinek kevés ideje és lehetősége adódott arra, hogy bebizonyítsa, ő a tökéletesebb nő Attila számára. Ahogy a mondás tartja, a szerelem vak. Kétség sem fér hozzá, hogy a szimpátia és a kémia megléte alapvető elvárás a párkeresésben, ugyanakkor gyakran félrevezető is lehet. 

Egy német államférfi, Konrad Adenauer kidolgozta az úgynevezett Adenauer-keresztet, ami segít tisztán látni a nehéz döntésekben. A működési elve jóval egyszerűbb, mint amilyennek hangzik: a kereszt jobb és bal oldalán felsorakoztatjuk, mi az, ami az adott dolog mellett és ellen szól. Így a logikai érvek mentén haladva könnyebben átláthatjuk a kuszább helyzeteket is. 

Lássuk, ki az, aki jobban illik Attilához!

TIMI

Timi szeretne Attila választottja lenni @TV2

MELLETTE:

Őt vitte először randira Attila 

Neki adta az első csókot a Nagy Ő

A lovak- és motorozás szerelmese (akárcsak Attila)

ELLENE:

Szőke (Attila nőideálja a barna)

Nem romantikus, de imád flörtölni (Hűséges típus?)

Nem szereti a sört és a kolbászt (Attilának ez fontos, Münchenben született)
 

BOGI: 

Bogi is Attila kegyeiért küzd @TV2

MELLETTE:

Magabiztos (A határozott nők előnyben!)

Korán önállósult (Eltartja magát)

Ő kapta az első rózsát

ELLENE:

Gyakran másnak mutatja magát (A versenytársai szerint kétszínű)

Ő a legfiatalabb (26 éves)

Az éjszakában élt (Attilának ez nem tetszik)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...