Tragédia

Új munkahelyét ünnepelte Alex: hihetetlen, hogyan halt meg

LA

Létrehozva: 2023.03.20.

A férfi nagyon boldog volt, de sajnos tragédia történt.

Alex Murray-re az édesanyja talált rá a prestoni házuk kertjében, a férfi eszméletlenül feküdt a földön. A mindössze 31 éves férfi épp azt ünnepelte, hogy megkapta az új állást, amire vágyott, amikor életét vesztette.

Fotó: Pixabay

A The Sun most beszámolt a részletekről: Alex napközben italozott barátaival Blackburn különböző kocsmáiban, hogy megünnepeljék az új munkahelyét. A 31 éves férfit utoljára hajnali 2 óra 40 perckor látták, amint az otthona felé támolygott. Ott kikerült a kamerák látószögéből, de vélhetően megbotlott, majd elesett a kertben a kis lépcső mellett, és olyan szerencsétlenül ütötte meg magát, hogy meghalt.

Az Alex halálának ügyében vizsgálatot lefolytató Chris Birchall nyomozó arról beszélt, hogy nincs bizonyíték rá, hogy lett volna ott bárki is a férfin kívül, és baleset történt.

Úgy tudni, Alex fejsérülése miatt vérzés keletkezett az agyat körülvevő térben, ez okozhatta a halálát. A toxikológiai vizsgálatok megállapították, hogy halálakor ittas volt.

 

Nagyon boldog volt, hogy megkapta a munkát. A hét elején tudta meg, hogy felvették... Még mindig látom magam előtt az arcát, miután megtudta, hogy övé az állás. Egész héten be volt zsongva tőle

 

- mondta a férfi édesanyja.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól