Váratlan

„Ez oda vissza kell, hogy működjön”– Istenes Bencét csúnyán betámadták Csobot Adél miatt

Létrehozva: 2022.11.28.

Nem mindenki értette Istenes Bence poénját, miután párja, Csobot Adél megnyerte a Dancing with the Starst.

Poénosan zárta gondolatait Istenes Bence, miután kiírta magából az érzéseit párja, a Dancing with the Stars-győztes Csobot Adéllal kapcsolatban. „Most már nem csak én tudom, hogy milyen csodás ember vagy és mekkora tehetség, hanem az egész ország! Megérdemelted a győzelmet és azt is, ami ezután vár rád” – fogalmazott a műsorvezető, majd egy poént is elsütött: „Mondjuk azért örülök, hogy 4 hónap után végre hazajössz, meg fogsz lepődni mekkorát nőttek a fiúk”

A viccet azonban nem mindenki értette. Sőt, felhánytorgatták Bencének azt, hogy év elején elment az El Caminóra.

 

Bence, ugye nem felejtetted el, amikor te elmentél meditálni hosszú időre, az alatt az idő alatt is sokat nőttek a fiúk és Adél egyedül volt velük míg te pihentél. Ez oda vissza kell, hogy működjön

 

– írta az egyik követője.

Úristen, nyilván az a rész humor volt. De amúgy meg Bence 2 hétre vonult el, Adél pedig 4 hónapig csak aludni járt haza. De tök mindegy, látszik, hogy abszolút harmonikus a kapcsolatuk, hiszen 2 intelligens ember nyilván tudja, hogy oda-vissza működik ez. Nagyon durva, hogy azt gondolod ez a kis beszólás akárcsak félkomoly is lehetett

– reagált egy másik rajongó.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...